Kétszáz hajléktalant találtak a Pest melletti erdőkben

Vágólapra másolva!
Budapesten háromezer ember alszik fedél nélkül - derült ki egy frissen készített felmérésből. A Budapesti Módszertani és Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) munkatársai a főváros mellett 10 nagy várost is vizsgáltak, ahol összesen 2200 hajléktalant találtak.
Vágólapra másolva!

"Messze a legpesszimistább várakozások jöttek be, sokkal több ember él fedél nélkül az országban, mint amire számítottunk" - mondta Győri Péter, a BMSZKI szakmai igazgatóhelyettese. Budapesten mintegy háromezer, a felmérésben részt vevő tíz vidéki nagyvárosban összesen 2200 ember tölti az éjszakát fedél nélkül. Budapesten több "fehér folt" van, ahol semmilyen információjuk nincs a fedél nélkül élőkről, ezért a valóban felmért 1200 embert kerekítették háromezerre.

Az önkéntes felmérők munkája óriási segítséget jelentett az intézetnek, mert így olyan területeket is fel tudtak mérni, ahova a szociális munkások nem jutottak volna el. Példaként említette, hogy a Budapesten és környékén található erdőkben az önkéntesek és a Pilisi Parkerdő Szolgálat embereinek segítségével mintegy kétszáz hajléktalant regisztráltak. A hajléktalanszállókon, átmeneti szállókon és különböző otthonokban csaknem ötezren laknak. Vidéken Miskolcon a legrosszabb a helyzet, ahol hétszáz utcán alvó embert számoltak, de Győrben, Debrecenben és Pécsen is sok a hajléktalan.

Az összegyűjtött adatokkal kapcsolatban Győri Péter elmondta: az eredményeket feldolgozzák, azokat a BMSZKI beépíti munkájába és javaslataiba, melyeket terveik szerint 2006-ban az új kormány asztalára fognak letenni.

A Február Harmadika Munkacsoport akciója keretében többek közt a Menhely Alapítvány, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és több mint száz önkéntes segítségével próbálták meg regisztrálni, hogy mennyi ember tölti az éjszakát a szabad ég alatt. Február 3-a és 6-a között a szociális munkások és a hirdetésre jelentkező önkéntesek azokat a fedélnélkülieket regisztrálták, akik rendszeresen vagy alkalomszerűen nem lakás céljára szolgáló helyen alszanak.