Tíz autó égett ki Debrecenben

Vágólapra másolva!
Valószínűleg gyújtogatás miatt gyulladt ki több autó Debrecenben. A vizsgálat eddigi adatai szerint az egyik autót felgyújtották, és arról terjedt tovább a tűz.
Vágólapra másolva!

Feltehetően gyújtogatás miatt kiégett tíz személygépkocsi Debrecenben pénteken - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese. "A hajnali három óra után néhány perccel helyszínre érkező tűzoltók azt tapasztalták, hogy a Bethlen utcai parkolóban három személygépkocsi égett" - mondta Zékány István tűzoltó őrnagy.

A tűz nagyon gyorsan további kocsikra is átterjedt, sőt egy közeli lakásra is. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban több millió forint. A vizsgálat eddigi adatai arra utalnak, hogy az egyik gépkocsit felgyújtották, és arról terjedt tovább a tűz. A rendőrség egy embert elfogott, őt meghallgatják.