Vágólapra másolva!
"Sem bal-, sem jobboldali skatulyába nem lehet egy köztársasági elnököt elhelyezni" - közölte az MDF elnöke. A párt a hétvégén megfogalmazta elvárásait a leendő köztársasági elnökkel szemben.
Vágólapra másolva!

Dávid Ibolya szerint nem lehet lemondani arról, hogy konszenzussal jelölt köztársasági elnöke legyen Magyarországnak. Az MDF elnöke ezt szombaton mondta kiskunmajsai tájékoztatóján. Dávid szerint célszerű lenne az alkotmányt is módosítani, és nem meghagyni lehetőségként azt, hogy az Országgyűlés egyszerű többséggel választhasson köztársasági elnököt.

"Ez ahhoz az abszurd helyzethez is vezethet, hogy a köztársasági elnököt kevesebb szavazattal választják meg, mint a miniszterelnököt" - tette hozzá. Sajnálatát fejezte ki, hogy az MSZP nem kíván a jelölésben egyeztetést kezdeményezni. "Ugyanakkor azt is sajnáltam, hogy a legnagyobb ellenzéki párt úgy nyilatkozik, hogy esélyt lát arra, hogy akár baloldali köztársasági elnökjelöltje is legyen Magyarországnak" - mondta. "Sem baloldali sem jobboldali skatulyába nem lehet egy köztársasági elnököt elhelyezni."

Az MDF megfogalmazta azokat az elvárásokat, amelyeket a köztársasági elnökkel szemben támasztott, "ne legyen aktív politikus, olyan személy legyen, aki olyan történelmi múlttal, vagy háttérrel rendelkezik, hogy a titkosszolgálatokhoz, a III-as főcsoportfőnökséghez és az elmúlt elnyomó rendszerhez semmiféle kötődése ne legyen" - mondta az MDF elnöke.