[origo] itthon

100
90

Hazarendelték a szaúdi nagykövetet

MTI|2005. 02. 20., 12:03|Utolsó módosítás:2005. 02. 20., 17:29|

Szaúd-Arábia konzultációra hazarendelte budapesti nagykövetét azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök "arab terroristáknak" nevezte a szaúd-arábiai futballválogatottat. Gyurcsány azóta bocsánatot kért szavaiért. A Fidesz azt kéri, hogy az ügy teljes dokumentációját bocsássák a parlament külügyi bizottságának rendelkezésére.

"(A nagykövet) itthon tartózkodik. Hazarendelték konzultációra" - mondta vasárnap Rijádban egy szaúd-arábiai külügyi illetékes. Nem nyilatkozott arról, hogy milyen esetleges további lépéseket fontolgat az arab királyság. Az elmúlt hetekben idézetek jelentek meg a magyar sajtóban Gurcsány Ferenctől, amint egy nem hivatalos rendezvényen azt mondta: a magyar futballválogatott a február 2-i szaúdi-magyar barátságos mérkőzésen "halált megvető bátorsággal" küzdött az "arab terroristák" ellen. Gyurcsány azóta bocsánatot kért szavaiért. A kormányfő kijelentése után az arab országok Budapesten delegált diplomáciai képviselői rendkívüli tanácskozást tartottak, ám úgy nyilatkoztak, hogy az eset nem fog kárt tenni Magyarország és az arab világ kapcsolataiban.

A Magyar Nemzet azt állította, hogy Szaúd-Arábia visszahívta nagykövetét Magyarországról Gyurcsány Ferenc kijelentése miatt. A lap szerint Szili Katalin házelnök szaúd-arábiai látogatását azért mondta le az arab ország, mert nem elégedett meg a magyar kormány bocsánatkérésével. A Fidesz szerint a konzultációra való hazarendelés, erőteljes diplomáciai figyelmeztetésnek minősül, amely ha nem vezet eredményre, akkor további szankciókat is maga után vonhat.

László Boglár kormányszóvivő szombaton közölte: Szaúd-Arábia nem hívta vissza budapesti nagykövetét, a diplomata konzultációra utazott hazájába. László Boglár telefonon közölte: Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke maga mondta le Szaúd-Arábiába tervezett útját. László Boglár emlékeztetett arra, hogy a miniszterelnök a szaúdi labdarúgó-válogatottat sértő kijelentése után nyilvánosan kért bocsánatot azoktól, akiket megsérthetett a "rosszul sikerült mondattal".

A kormányszóvivő hozzátette: a szaúdi nagyköveten keresztül Somogyi Ferenc külügyminiszter bocsánatkérő üzenetet küldött a szaúdi kormánynak. Mint mondta, a magyar diplomácia vezetője a szaúdi külügyminiszterrel is konzultált, és rajta keresztül is bocsánatot kért. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az eset kapcsán pénteken, Magyarország rijádi nagykövetén keresztül, levelet küldött a szaúdi uralkodónak. Az MTI azon kérdésére, hogy a bocsánatkérések sora nem jelezheti-e azt, hogy a szaúdi kormány elégedetlen, László Boglár közölte: "lehet, hogy jelez valami ilyesmit, de nem kívánunk ennél többet a dologban megtenni. Mindent, ami megtehető, és ami szerintünk az ő érzékenységük kielégítésére szolgál, azt megtettünk".

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI kérdésére elmondta: a házelnök szaúd-arábiai látogatása későbbi időpontra halasztásának az az oka, hogy kormánypárti frakcióból - a parlament működőképessége érdekében - arra kérték a képviselőiket, egyelőre ne vegyenek részt külföldi látogatásokon.

Selmeczi Tibor humorista az MSZP február 5-i születésnapi rendezvényén - a Heti Hetes című tv-műsort parodizáló alkalmi "Heti Ötös" vezetőjeként - azt kérdezte Gyurcsány Ferenctől mint korábbi sportminisztertől, miért tekinthető a magyar labdarúgás dicsőségének a szaúdi válogatott ellen elért döntetlen. A kormányfő azt válaszolta: "A szaúdi királyságot nagyon sokszor vádolják azzal, hogy igazából a világ terrorizmusának legaktívabb pénzügyi támogatói közé tartoznak bizonyos családok. És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben, ez egy fantasztikus eredmény."

[origo] címlapon»

Fotó: Tuba Zoltán [origo] Mennyit keressenek a képviselők? Mi legyen a járásokkal? Negyvenhárom új jogszabályt tervez a kormány elfogadtatni a parlamenttel a most kezdődő tavaszi ülésszakon, ez hússzal kevesebb, mint amit az őszi terv tartalmazott. ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
    Forrás: AFP/Kisbenedek Attila Kinek fáj Orbán szelíd hajthatatlansága? Több óvatos önkritikát is elejtett keddi beszédében Orbán Viktor miniszterelnök, és bár volt olyan fájdalmas kormányzati döntés, amit megvédett, azt is egyértelműen ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »