Igazat ad a parasztoknak az agrárminiszter

Vágólapra másolva!
A parlament elé vonult kedden több ezer gazda és négy traktor, hogy ott követeljék a kormánytól az elmaradt agrártámogatások kifizetését, illetve az uniós agrártámogatások áfa fizetési kötelezettségének eltörlését. A gazdák mikrofonban mondták el egymásnak sérelmeiket. Németh Imre agrárminiszter egy keddi tévéműsorban elismerte, a kifizetések az illetékes kormányhivatal lassúsága miatt is csúsznak.
Vágólapra másolva!

Kedden 11 óra körül több ezer ember és négy traktor gyűlt össze az Országház előtt transzparensekkel tiltakozva az eddig ki nem fizetett mezőgazdasági támogatások elmaradása miatt. A gazdák mikrofon előtt mondták el társaiknak sérelmeiket. A szervezők szétosztották petíciójukat a résztvevők között, amelyet át adtak a kormányfői hivatal, illetve a Földművelésügyi Minisztérium politikai államtitkárának.

A demonstrálók egy kis csoportja megpróbált bejutni az agrártárca épületébe, de ezt a kapuban álló rendőrök megakadályozták. A tüntetők kormányellenes jelszavakat kiabáltak, Németh Imre és Gyurcsány Ferenc lemondását követelték és csak azt követően nyugodtak meg, hogy Jakab István, a Magosz elnöke tájékoztatta őket arról: átadták a petíciót a Miniszterelnöki Hivatalban és az agrártárcánál.

A petíció első pontja a tárgyalások azonnali megkezdését követeli, valamint azt, hogy a gazdákat lejárató sajtókampány szűnjék meg. A második pontban a tavaly február 25-én aláírt demonstrációs megállapodás maradéktalan betartását követelik. A gazdák nevében megfogalmazott tiltakozó nyilatkozatban azt is kérik a szervezők, hogy a mezőgazdaságot és a vidékfejlesztést érintő uniós pályázatoknál töröljék el az áfa fizetési kötelezettséget. Továbbá a követelés tartalmazza, hogy a 40 milliárd forintos agrárfejlesztési hitelprogramot csak a termelők által létrehozott szerveződések vehessék igénybe.

A Magosz elnöke, a demonstráció egyik fő szervezője fél három körül arra kérte a tüntetőket, hogy rendezetten távozzanak a térről. A demonstrálók nagy része ezt követően elindult a buszok és a Felvonulási tér felé.

Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter egy keddi tévéműsorban a gazdákhoz hasonlóan a támogatások kifizetéséért felelős kormányhivatalt bírálta. Mint mondta, egyetért az MSZP elnöke által mondottakkal, miszerint a mezőgazdasági gazdálkodók támogatásait időben ki kellett volna fizetnie a kormányzatnak. "Az elnök úr kijelentésének van valóságalapja" - reagált Németh Imre kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában a Hiller István által elmondottakra. Hiller István MSZP-elnök az adásban úgy fogalmazott: méltánytalannak tartja az "időpont-csúszást", de biztos abban, hogy a gazdák támogatásait "belátható időn belül" kifizetik.

Fotó: MTI
Nem mozdulnak

Németh Imre kifejtette: "magam is elégedetlen vagyok a kifizető ügynökség számos tevékenységével, és én is úgy érzem, hogy gyorsítani kell a pályázatok elbírálását. Gyorsítani kell a kifizetéseket, és ennek érdekében az elmúlt hetekben nagyon fontos intézkedéseket hoztunk". Az agrártárca vezetője példaként említette a létszám-átcsoportosítást, valamint több, más szervezeti intézkedést, amelyekkel hatékonyabbá tették a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működését. Azt azonban a miniszter is elismerte, ez még mindig kevés ahhoz, hogy a pályázatok kifizetése időben megtörténjen.

A kifizetések gyorsításához az agrárminiszter szerint a pályázatok és a szükséges hiánypótlások kitöltését is helyesen kell elvégezni. A hiánypótlások után is nagyon sok a hibás adatközlés - mondta Németh, aki szerint "kettőn áll a vásár", vagyis csak hibátlan adatokat lehet jól feldolgozni, de elismerte azt is, hogy "első uniós év ide vagy oda" javítani kell a hivatali működésen is.