Éjfélig adtak haladékot a gazdák

Vágólapra másolva!
A gazdák demonstrációs bizottsága szerda éjfélig várja a MTESZ Kossuth téri székházában az agrártárca vezetőit, hogy tárgyaljanak és megállapodjanak. Ha nem jönnek, a gazdák készek arra, hogy csütörtökön félpályás útlezárásokat tartsanak országszerte.
Vágólapra másolva!

Jakab István, a Magyar Gazdakörök Országos Szövetségének (Magosz) elnöke bejelentette: délelőtt újabb száz erőgép Budapestre indításának engedélyezését kezdeményezték a rendőrségnél. Közölte: a sajtótájékoztató után levélben fordulnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnökhöz, mivel úgy látják, a földművelésügyi minisztérium érdemben nem kíván foglalkozni a gazdák problémájával.

A Magosz elnöke közölte: felszólítják Németh Imre agrárminisztert, hogy üljön le a gazdákkal, és érdemben tárgyaljon velük. A gazdák szerda éjfélig várják a minisztert a MTESZ Kossuth téri székházában, hogy tárgyaljanak és megállapodjanak. Jakab megerősítette: megállapodásra törekszenek, de a minisztérium épületében nem hajlandók tárgyalni, mivel az elmúlt másfél évtizedben elég tapasztalatot szereztek az agrártárca "kifárasztásos" tárgyalási technikájáról. A gazdák semleges helyszínként ajánlották a Mezőgazdasági Múzeumot vagy az országgyűlés irodaházát, ám ezeket nem fogadta el az FVM.

Jakab István szerint nem szabad "játszani a gazdák idegeivel", mivel tapasztalataik szerint mind a Kossuth téren, mind a Felvonulási téren található demonstráló gazdák körében, mind pedig országszerte nagy a feszültség és a várakozás.

Budai Gyula, a demonstrációs bizottság jogásza elmondta: csütörtökön az Országos Rendőr-főkapitányság épületébe várják egyeztetésre a gazdák képviselőit az újabb erőgépek engedélyezéséről.

A tárgyalásokra felkészült minisztériumi vezetők, Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Pásztohy András, a tárca politikai és Benedek Fülöp, a minisztérium közigazgatási államtitkára értetlenül fogadták a gazdák magatartását. Németh Imre újságírók előtt délután kijelentette: "előre koreografált politikai színjátékban nem vállalunk szerepet".

A sajtótájékoztató ideje alatt, 15 óra 24 perckor a demonstráló gazdák megbízottai faxüzenetben tudatták a miniszterrel, hogy a minisztériumi tárgyalódelegációt szerdán 15 óra 30 percre várják a MTESZ székházban Budapesten. Németh Imre azonban közölte: a kormánnyal, annak minisztériumával nem sátrakban és semleges helyen szokás tárgyalásokat folytatni. Csak politikai ellenfelek között szokás semleges helyszínekről alkudozni - közölte a miniszter - kormányzati szervezetek ilyenre nem hajlandóak.

Az FVM vezetője jelezte ugyanakkor, hogy a demonstráló gazdák petíciójában megfogalmazottakat az agrártárca tárgyalási alapnak tekinti, és vannak olyan kérdések, amelyeket gyorsan rendezni lehetne, mivel azok félreértésen alapulnak. Vannak olyan kérdések, amelyek előtt a tárca értetlenül áll, de vannak olyanok is, amelyekben kompromisszumokat lehet keresni - állapította meg. Jelezte: a minisztériumi vezetők akár szerda éjfélig is várják a gazdák tárgyalódelegációját, de a megegyezés reményében akár a hét végén is készek a tárgyalásokra, ugyanis - mint fogalmazott - a tárca számára is fontos a mielőbbi megegyezés.

Kérdésre válaszolva Németh Imre közölte: a tárgyalásokra teljes felhatalmazást kapott a kormánytól, a megegyezést a gazdákkal csak az anyagi lehetőségek határolják be. Ugyanis nem lehet forrásokat elvonni sem a nyugdíjasoktól, sem a közoktatástól, sem az egészségügytől, de az adók emelésére sincs lehetőség - mondta.