Politikusok, egyházi vezetők a legújabb ügynöklistán

Vágólapra másolva!
Egy internetes oldalon megjelent egy 219 nevet tartalmazó ügynöklista, amely állítólag megegyezik azzal az összeírással, amelyet 1990-ben, távozása előtt Németh Miklós akkori miniszterelnök adott át Antall József volt miniszterelnöknek. A listán az egyes pártok tagjai mellett újságírók és egyházi vezetők szerepelnek. A lista hitelességéről a dokumentumot ismerők eltérően nyilatkoznak. Boross Péter volt miniszterelnök szerint egyértelműen hamis a lista, Antall Péter - Antall József fia - szerint ugyan ez az a lista, de "mazsolázott" anyagról van szó, Fodor Gábor SZDSZ-es politkus  viszont azt mondta: az interneten megjelentetett lista azonos azzal, amelynek egy részletét ő a nemzetbiztonsági bizottság tagjaként még a '90-es évek elején látott.
Vágólapra másolva!

Egyházi vezetők, politikusok, újságírók szerepelnek azon az ügynöklistán, amely szombaton jelent meg egy internetes oldalon. A 219 nevet tartalmazó lista állítólag megegyezik azzal az összeírással, amelyet Németh Miklós, a rendszerváltás előtti időszak utolsó miniszterelnöke adott át távozása előtt Antall József volt miniszterelnöknek. A lista 1990 első hónapjaiban készült.

A listát Szakértő '90 álnéven helyezte el valaki az interneten. A felsoroláshoz írt bevezetőjében azt állítja, hogy a listát hiteles forrásból kapta, az "több mint valószínű", hogy a Németh-féle ügynöklista vagy annak egy változata. A listán a felsoroltak neve mellett feltüntették születési helyüket és idejüket, illetve anyjuk nevét. A lista ugyanakkor semmilyen utalást nem tartalmaz arra vonatkozóan, hogy az említett személyek az állambiztonsági szolgálatok mely szervénél dolgoztak. A közreadó szerint a lista legtöbb szereplője a III/III-as (belső elhárítás), néhányan pedig a III/II-es (kémelhárítás) főcsoportfőnökség munkatársa volt.

A listának van ugyanakkor több hiányossága. A jelenlegi parlamenti pártok közül az MSZP nem került be a felsorolásba. Bizonyítékokat szintén nem tartalmaz a felsorolás, így nem lehet tudni, hogy készítői mi alapján vették fel a neveket a listára. A felsorolt nevek között ugyanakkor több olyan is van, akiről már korábban bebizonyosodott, hogy ügynök volt. A listán szerepel Arató András lemezlovas, aki egy tévéműsorban ismerte el, hogy beszervezték. Forró Tamás tévériporter beszervezéséről a Magyar Nemzet közölt bizonyítékokat. Molnár Gál Péter kritikusról pedig tavaly év végén derült ki, hogy ügynök volt.

Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap azt mondta: nem érkezett a rendőrséghez feljelentés a lista miatt.

Az adatvédelmi biztos határozott álláspontja szerint jogellenes az újabb ügynöklista internetes közlése, melynek kapcsán a polgári jogi és a büntetőjogi felelősség is felvethető. "Nem véletlen, hogy maga a közlő sem vállalta fel a nyilvánosság előtt cselekedetét" - mondta Pérerfalvi Attila. Az adatvédelmi biztos közölte: a rendszerváltás előtt a szolgálatokkal együttműködők nevét az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról szóló törvény szerint lehet megismerni. Azaz bárki megismerheti a róla készült titkosszolgálati dokumentumokat és a róla jelentők nevét. A nyilvánosságra hozatalra azonban csak közszereplők esetében van lehetőség. Péterfalvi szerint Könnyen lehet továbbá, hogy a most közölt nevek egy részével kapcsolatos iratok még át sem kerültek a levéltárba például nemzetbiztonsági okokból.