Megduplázódott a kábítószeres esetek száma

Vágólapra másolva!
Kétszeresére nőtt a rendőrség szerint a kábítószer-bűncselekmények miatt indult eljárások száma. A leggyakoribb drog Magyarországon az extasy. A kokain-kereskedelemben hazánk tranzitországgá vált, magyar állampolgárok pedig egyre gyakrabban vesznek részt nemzetközi drog-csempészésetben. 
Vágólapra másolva!

A statisztikai adatok szerint kétszeresére nőtt a különböző kábítószer-bűncselekmények miatt indult rendőrségi eljárások száma, ezek döntő többsége kisebb mennyiségű kábítószer birtoklása miatt indult - közölte szerdán Oláh Miklós, a Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője.

Magyarországon továbbra is a legkedveltebb kábítószer az extasy, amelynek ára az utóbbi időben jelentősen csökkent, nagykereskedelmi áron darabonként 220-250 forintért lehet venni. A drogfajta népszerűségét a lefoglalások is jelzik: az előző évekhez képest jóval többet, tavaly mintegy 100 ezer darabot foglalt le a rendőrség.

Mondja el a véleményét az [origo]-ról!http://www.netpanel.hu/kerdoivek/43VMR/start.php?sk=021Öné lehet egy a félmillió forint összértékű nyeremények közül.

Oláh Miklós elmondta: továbbra is jelentős az amfetamin-kereskedelem, melynek grammjához már 2-3000 forintért is hozzá lehet jutni. Jelen van a magyar kábítószer-piacon az LSD-tartalmú bélyegek forgalmazása, ebből idén Komárom-Esztergom megyében 18 ezer darabot foglaltak le.

Növekszik a kokain-kereskedelem is: ebből tavaly 100 kilogrammot foglaltak le, valamint a külföldi társszolgálatok is megerősítették, hogy Magyarország tranzitországgá vált a kokain-kereskedelemben. A rendőrség szerint nem jelentős a heroin-fogyasztás az országban, de növekvő a felvevőpiac. Aggodalomra ad okot, hogy míg korábban egy-egy régióra lehetett szűkíteni a heroin-fogyasztók körét (Békés, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében) ez mára máshol is kezd megjelenni.

A drog-kereskedelem visszaszorítása érdekében nagy hangsúlyt kap a nemzetközi együttműködés is. Oláh elmondta: többek között Dél-Amerikában építettek ki rendőri kapcsolatokat, egyrészt a Magyarországra irányuló kokain-csempészet miatt, másrészt azért, mert egyre gyakrabban vesznek részt magyar állampolgárok nemzetközi drog-csempészetben. Oláh példaként említette azt a magyar férfit, aki Chilében előzetes letartóztatásban van, mert bűnszervezet tagjaként több minte egy tonna kokain csempészésében vett részt.

A rendőrség beszámolt arról is, hogy megváltoztak a futárok módszerei, a saját jármű helyett egyre gyakrabban szállnak tömegközlekedési eszközre, vonatra és buszra. Gyakori, hogy vonaton történik a kábítószer átadása. A magyarországi gyártás a szakember szerint nem jellemző. Magyarországra többek között Hollandiából érkezik az ázsiai, vagy marokkói eredetű marihuána.