Megérkezett az első gólya

Vágólapra másolva!
Kedden megérkezett az első gólya Magyarországra. A magyar gólyák többsége március közepe után érkezik haza, két költés között 20-30 ezert kilométert repülnek.
Vágólapra másolva!

Kedden megérkezett az első gólya a Vas megyei Püspökmolnáriba - közölte az [origo]-val a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület. A magyar gólyák többsége csak március közepe után érkezik haza.

Az első gólya valószínűleg egy hím, és most tatarozza a Rába partján álló fészkét. A Madártani Egyesület szerint a tojó érkezése után, áprilisban várható majd a költés. A fiókák május végén kelnek ki, két hónappal később a szülők vezetésével elindulnak első afrikai útjukra.

Magyarországon jelenleg körülbelül 5500 gólyapár él, állományuk stagnál. A gólyákat leginkább a táplálkozóterületek fogyása veszélyezteti, valamint a középfeszültségű vezetékoszlopok miatt az áramütés veszélye. A fehér gólyát hazánkban a legmagasabb védelmi kategória óvja, természetvédelmi értéke: 100 ezer forint.