Szentendrétől Ráckevéig járna az ötös metró

Vágólapra másolva!
Még ebben az évben elkezdik az ötös metró tervezését. A bizonyos szakaszokon földalattiként, máshol felszíni gyorsvasútként üzemelő metró első, az Astoria és a Lágymányosi híd közötti szakasza 2010-re már el is készül, legalábbis a mostani ígéret szerint. Távlatokban Piliscsabáról Ráckevére, Csepelről Szentendrére is mehetnénk az ötös metróval. Az új vonalat úgy tervezték, hogy át lehessen szállni róla az összes többi metróvonalra. A beruházás teljes költsége 600 milliárd forint.
Vágólapra másolva!

Már idén elkezdik tervezni az ötös metrót. A fővárosi önkormányzat ugyanis 100 millió forintot különített el a beruházás előkészítésére. A fővárost észak-déli irányban átszelő gyorsvasút lényegében az észak-budai (szentendrei) és a dél-pesti (csepeli és ráckevei) HÉV-vonalak föld alatti összekötéséből jönne létre.

Lakos Imre (SZDSZ), a főváros önkormányzat városüzemeltetési bizottságának elnöke azt mondta, tanultak a négyes metróból, ami szerinte talán a világ leghosszabb ideig előkészített metróépítése volt. Most gyorsabban akarnak cselekedni, ezért kezdik el terveztetni már idén az új vonalat. Ha minden jól megy, 2009-10-ben már utazhatunk is az ötös metró első szakaszán, az Astoria és a Lágymányosi híd között, legalábbis a mostani ígéret szerint.

A második ütemben a szentendrei HÉV vonalát Óbudánál, a Flórián térnél vinnék le a föld alá, innét a Kolosy tér érintésével a Margitsziget alatt átvezetnék Pestre, majd a Lehel tér - Oktogon - Astoria - Kálvin tér - Boráros tér - Lágymányosi híd vonalon futna végig, a híd előtt bukkanna a felszínre és csatlakozna a dél-pesti (csepeli és ráckevei) HÉV-vonalakhoz. A vonalat úgy tervezték, hogy az összes metróvonalra, így a ma még nem létező négyesre is át lehessen szállni.

A tervek szerint ráadásul hosszabb távon a gyorsvasút (metró) északi és déli része is kettéágazna, így a szentendrei HÉV mellett az esztergomi vasútvonalat is bekapcsolnák 2013 után a rendszerbe, és így Solymárig vagy Piliscsabáig is ki lehetne menni az új járatokkal. A déli szakaszon pedig Csepelre mehetnénk a földfelszínen az ötös metróval, de a harmadik ütemben elkanyarodna egy részben a föld alatt vezetett vonal Soroksár-Pesterzsébet irányába is. Ezt a vonalat a beruházás utolsó ütemében összekötnék a ráckevei HÉV-vel is. Igaz, erre jócskán várni kell még: a tervek szerint is csak 2014 környékén kezdődne a ráckevei vonal bekötése a rendszerbe.

Fábry György, a terveket készítő Főmterv Rt. munkatársa azt mondta, új szerelvényeket kellene üzemeltetni az ötös metrón, a jelenlegi HÉV kocsik nem alkalmasak arra, hogy hol metróként, hol elővárosi gyorsvasútként vagy villamosként funkcionáljanak.

A nagyszabású, összesen 600 milliárd forintos beruházás első üteme a jelenlegi elképzelések szerint 2007 végén kezdődhetne. Az első ütem ebből 130 milliárdos költségekkel járna - mondta Lakos Imre. Hozzátette: a beruházás szakmai része már megalapozott, a finanszírozással kapcsolatban azonban még vannak megválaszolatlan kérdések. A főváros szeretne az EU kohéziós alapjából támogatást kapni az ötös metróra.