Pályázatot írnak ki a Magyar Rádió elnöki posztjára

Vágólapra másolva!
Nem javasolja a Magyar Rádiót felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége, hogy a nagykuratórium újabb négy évre válassza az intézmény elnökévé Kondor Katalint. Az elnöki posztra pályázatot írnak ki, ennek felhívását a jövő héten teszik közzé a sajtóban.
Vágólapra másolva!

Pályázatot ír ki a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjára a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége. A szombati ülésen meghozott döntésről a testület elnöke számolt be. Gellért Kis Gábor közölte: "A pályázati felhívást a kuratórium elnöksége a jövő hét elején teszi közzé két országos közéleti napilapban és a saját honlapján."

Az ülésen először arról szavaztak, hogy - a médiatörvény egyik kitétele alapján - javasolják-e a nagykuratóriumnak: újabb négy évre válassza az intézmény elnökévé a július utolsó napján lejáró mandátumú Kondor Katalint, az indítvány azonban a szükséges hat helyett csak a négy, ellenzéki oldal által delegált tag voksát kapta meg, a koalíció ugyanennyi jelöltjének ellenszavazata mellett.

"Sok kétség nem maradt afelől, hogy alkalmasnak tartjuk-e erre a szerepre vagy sem" - mondta Kondor Katalinról a kormányoldal javaslatára a kuratóriumi elnökségbe jutott tagok álláspontjáról az elnök részletek közlése nélkül. Hozzátette: "komolyan meg sem fordult a fejünkben, hogy meghosszabbítsuk a mandátumát".

Gellért Kis Gábor közlése szerint e szavazást követően döntöttek - immáron egyhangúlag - az új pályázat kiírásáról, amelynek feltételei hasonlóak a másik két közszolgálati médium elnöki posztjára kiírt felhívásokhoz. Az MTI azon kérdésére, hogy tud-e olyan személyről, akinek rádióelnökké jelölése körül konszenzus alakulhat ki a testületben, azt közölte, "többet is akár".

Szadai Károly, a kuratórium elnökhelyettese - és a testület előző vezetője, akinek hivatali idejében választották meg a médium élére Kondor Katalint - még korainak nevezte az esetleg számba jöhető személyekkel kapcsolatos érdeklődést és méltatta Kondor Katalin eddigi munkáját.

"Az elmúlt négy évben, Kondor Katalin elnöksége alatt a romló gazdasági és szabályozási környezetben megőrizte, és tovább is erősítette kiegyensúlyozott műsorpolitikáját és szerintem gazdasági egyensúlyát is a Magyar Rádió, emellett egy jelentős modernizációs fordulatot hajtott végre" - mondta az új vállalatirányítási rendszer kialakítására és az archívum előrehaladott digitalizálására utalva.

Kondor Katalin jelenlegi rádióelnököt szombat délután az MTI-nek nem sikerült elérnie.