Nemcsak a gyerekekre veszélyes a szolárium

Vágólapra másolva!
Az Egészségügyi Világszervezet szerint a követekező néhány évben megsokszorozódik a bőrrákos megbetegedések száma Európában, ha az emberek nem hagynak fel a mértéktelen szoláriumozással. A szervezet szerint a szoláriumokat nemcsak a kiskorúaknak, hanem mindenkinek kerülnie kellene. A magyar tiniket csak anyagi okok tartják vissza a szoláriumtól, a huszonévesek közül viszont sokan nem ismernek mértéket.
Vágólapra másolva!

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a követekező néhány évben a bőrrákos megbetegedések járványszerűen fognak elterjedni a Európában, ha az emberek, elsősorban a fiatalok, nem hagynak fel a mértéktelen szoláriumozással. A WHO már korábban is javasolta, hogy a 18 évesnél fiatalabbaknak tiltsák be a szoláriumot. Mostani állásfoglalásukban tovább mennek: a szervezet szerint a szoláriumokat mindenkinek kerülnie kellene. Michael Repacholi, a WHO szakértője szerint a gyakori szoláriumozás és a bőrrák kialakulása közötti szoros összefüggést egyre több vizsgálat igazolja.

A világszervezet adatai szerint évente 2 millió új bőrrákos esetet regisztrálnak. Norvégiában és Svédországban a hatvanas évek óta megháromszorozódott az ilyen esetek száma. A WHO szakemberei egyértelműen a szoláriumozás divatját okolják. Magyarországon évente több mint tízezer új bőrdaganatos betegséget diagnosztizálnak. A bőrrákos megbetegedések többsége ugyan gyógyítható, mégis sokan meghalnak, mert későn ismerik fel a betegséget.

Dr. Kovács János bőrgyógyász egyetért a WHO véleményével. Szerinte is egyaránt káros a szolárium a gyerekek és a felnőttek számára. "Vannak bizonyos bőrbetegségek, melyek gyógyításában segíthet, de szépészeti céllal, különösen, ha gyakran csinálják, nagyon ártalmas" - fogalmazott. A bőrgyógyász szerint egyre többen és egyre fiatalabb korban betegszenek meg bőrrákban, részben a túl sok szolárium miatt. "Régen elsősorban az idősek betegsége volt a bőrrák, ma viszont sok a fiatal beteg" - állítja. Kovács János szerint különösen a fehér bőrűeknek nem kellene szoláriumba járniuk, de persze éppen ők azok, akik a leginkább szeretnének barnulni.

Az [origo] által megkérdezett szoláriumokban elmondták, hogy amikor a médiában többet foglalkoznak a szoláriumok káros hatásaival, visszaesik a forgalom. Ez azonban csak átmeneti, az emberek félelmét legyőzi a barnulás utáni vágy. Elsősorban a huszonéves korosztály jár szoláriumba, a kamaszok ritkábban jönnek, és rövidebb időre fekszenek be. A szoláriumban dolgozók szerint ennek kizárólag anyagi okai vannak. "Ők is szeretnének barnábbak lenni, de nincs rá elég pénzük." A huszonévesek közül viszont sokan nem ismernek mértéket. "Hiába figyelmeztetjük őket, hogy már nagyon barnák, ne feküdjenek be 20-25 percre. Azt válaszolják, hogy legfeljebb leégnek" - mesélik az alkalmazottak. Nekik egyébként nem kötelező megkérdezni, hogy hány éves a vendég, néhányan mégis megteszik. Ha "túl fiatal", nem javasolják neki a barnulást. Igaz, túl fiatalnak csak a 12-13 éveseket tartják.

Az orvosok többsége itthon is támogatná azt az elképzelést, hogy korhatárhoz kössék a szoláriumozást, és legalább a gyerekeknek tiltsák meg a napágyak használatát. A sugárbiológiai intézet már egy évtizede javasolja, hogy rendeletben szabják meg a szoláriumüzemeltetők kötelezettségeit, elképzelésüket azonban nem támogatta az egészségügyi kormányzat.