Figyelmeztető sztrájk a Péti Nitrogénművek Rt.-nél

Vágólapra másolva!
Kétórás figyelmeztető sztrájkot tart a Péti Nitrogénművek Rt.-nél működő két szakszervezet csütörtökön hajnali két órától, a bértárgyalások megszakadása miatt.
Vágólapra másolva!

Falussy Sándor, a Nitrogén Összefogás Szakszervezet elnöke szerdán elmondta: a munkabeszüntetésre az Ammónia üzemben és a Villamosenergia-ellátó részlegnél kerül sor. Indokolásként beszámolt arról, hogy a cég vezetése nem hajlandó érdemi tárgyalásokat folytatni a szakszervezetekkel a béremelésről. Hozzátette, hogy az ország egyetlen nitrogénműtrágya-gyártó vállalatánál még nem jött létre az idei bérmegállapodás.

Falussy Sándor ismertette, hogy a február elején megszakadt tárgyalásokon a szakszervezetek eredetileg 9,5 százalékos béremelést javasoltak, követelésüket több lépcsőben 7, illetve 7,5 százalékra mérsékelték. "Ezzel szemben a munkáltató ragaszkodott az általa második lépésként ajánlott 6 százalékos béremeléshez és megszakította az egyeztetést az érdekképviseletekkel" - mondta. Hozzátette, hogy a társaságnál tavaly 8 százalékos, azt megelőzően viszont csak 3,6 százalékos béremelésre került sor, bérmegállapodás megkötése nélkül.

A szakszervezet elnöke ismertette: a munkaadó 2003-ban felmondta az érvényes Kollektív Szerződést, az új szerződésből pedig szavai szerint több korábbi juttatás is kimaradt. "Ennek következtében a munkavállalók keresete nem csak reálértékben, de nominálisan is csökkent" - mondta.

Emlékeztetett, hogy a korábban nehéz helyzetben lévő társaság mára jó kilátásokkal rendelkezik, az elmúlt évben 32 milliárd forintos árbevétel mellett 4,5 milliárd forint eredményt könyvelt el. A szakszervezet elnöke úgy vélte, ennek alapján a 940 alkalmazott joggal tart igényt arra, hogy a korábbi keresetcsökkenés kompenzálásaként az ajánlott 6 százaléknál magasabb bérfejlesztésben részesüljön.

A szakszervezetek tovább kívánnak egyeztetni a munkaadóval, illetve a tulajdonossal, Bige Lászlóval is, aki Falussy Sándor szavai szerint korábbi ígérete ellenére nem tárgyalt az érdekképviseletekkel. Megállapodás hiányában az elnök nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben hosszabb munkabeszüntetést hirdessenek.