[origo] itthon

100
90

Nehéz lenne Jézusnak kerekesszékben

[origo]|2005. 03. 26., 12:28|Utolsó módosítás:2005. 03. 26., 12:36|

Nagypénteken egy budapesti templomban kerekesszékesek adták elő a Passiót, hogy ezzel is felhívják a figyelmet a mozgássérültek egyházba való beillesztésére. Egy korábbi felmérés szerint a fővárosi templomok mindössze harminc százalékába tudnak akadálymentesen bejutni a tolószékesek. Az egyhetes passió-körutat szervező Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség szimbóluma egy rajz, melyen Jézus tolószékben ülve nem tud bejutni a templomba az előtte tornyosuló lépcsők miatt.

Fotó: Fábián Évi

A Magyar Evangélikus Ifjúsági Szövetség (MEVISZ) egyhetes mozgássérült passió-körutat szervezett. A körút utolsó állomása a Budahegyvidéki Evangélikus Templom volt, ahol tolószékesek adták elő a Passiót. "Azért jöttünk, hogy megmutassuk, a kerekesszékben ülők is teljes értékű szolgálatot tudnak végezni közöttünk" - mondta a rendezvény főszervezője.

A MEVISZ Bárka csoportja évek óta küzd azért, hogy a mozgássérültek számára küszöb, lépcső nélkül minden középület, így a templom is megközelíthető legyen. A MEVISZ szimbóluma az alapító, Andorka Eszter rajza, melyen Jézust a hívők behívják a templomba, de ő tolószékével nem tud átjutni a bejárat előtt levő lépcsőfokokon.

A tolószékben ülők az oltár előtti szűk térben adták elő a Passiót hol énekelve, hol beszélve. "Jézus a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta" - szavalta egy lány. A Krisztust alakító Muntág Vince ezután a tolószékből kihajolva mosta meg a kerekesszékesek lábát. "Istennek és a tervezőknek hála, ez a templom akadálymentes. De még hány meg hány templom és középület van, ahová lehetetlen bejutni kerekesszékkel" - mondta prédikációjában a pap.

"Azokat választottuk ki szereplőnek, akik mozgássérültek, de nem értelmi fogyatékosok" - mondta az [origo]-nak Ponicsán Erzsébet, a MEVISZ tagja. "Ők mind nagyon jól alkalmazkodnak, de a mozgássérültek többsége nem mer kijönni az utcára. Pedig éppen olyan emberek, mint mi" - tette hozzá.

[origo] címlapon»

Forrás: AFP/William West Csukott szemek nehezítik a gyermekprostitúció büntethetőségét Egy évvel ezelőtt még határozottan állította a belügyminiszter, hogy Magyarországon nincs gyermekprostitúció, az új büntető törvénykönyv tervezete mégis külön ...
    Forrás: MTI/EPA//Friso Gentsch Mindent széttör az acélgerinc Egy éjszaka alatt is befagy a víz a Dunán -10 Celsius-foknál a folyón dolgozó egyik jégtörő kapitánya szerint. A fedélzetről néztük meg, hogyan vágja szét a tizenhárom ...
70
AEG Favorit 65401 IMOP ProClean mosogatógépMost 5 év extra garanciával - 9 teríték, Proclean alsó szórókar, A fogyasztás, automata program, vízfogyasztás: 9 liter, 46 dB zajszint, LCD kijelző...
154.000 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40
  • Forrás: [origo]
    Farmerama
    A világ legőrültebb online farmos játéka INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Skyrama
    Legyen saját repülőtered, vár a SkyRama online játék!
  • Forrás: [origo]
    Battlestar Galactica
    Ember, vagy gép? A legenda folytatódik, és elérkezett egy újabb felvonáshoz.
  • Forrás: [origo]
    DarkOrbit
    Készen állsz a bevetésre űrpilótaként? Irány a fedélzet, játssz INGYEN!
  • Forrás: [origo]
    Farm Frenzy 3
    Irányíts akár öt farmot a világ minden táján a Farm Frenzy 3-ban!
  • Forrás: [origo]
    Montezuma Kincsei 2
    Térj vissza a dzsungelbe a Montezuma Kincsei 2-ben!
  • Forrás: [origo]
    Hellász Hősei 2
    A hárman párban játékok és városépítő móka nyerő keveréke!
  • Forrás: [origo]
    Csibecsúzli
    Ebbe a játékunkba annyi csibekilövést zsúfoltunk, amennyit csak lehetett!

Olvasnivaló

Forrás: AFP Beszélnünk kell Tildáról Oscar-díjas, de nem színész. Nő, de néha átalakul férfivá. Gyönyörű, de békához hasonlít. Tilda Swinton.
Forrás: AFP/Imaginechina Mit akart az USA-tól? Állítólag túl mélyen nézett bele a vezetők szennyesé- be, ezért menekült volna a kínai főrendőr, de elfogták.
Fotó: Tuba Zoltán [origo] Elnézést kérek mindenkitől Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.

További adatok » Időjárás »