Vágólapra másolva!
Losonczi Pál húsz évig volt Magyarország első embere. A hétfő este elhunyt politikus sokáig a Kádár-korszak legmagasabb rangú vezetője volt, bár tényleges politikai szerep inkább földművelésügyi miniszterként jutott neki. Az Elnöki Tanács elnökeként egzotikus helyekre utazott hivatalos látogatásokra, miniszterként viszont ő fejezte be a magyar mezőgazdaság kollektivizálását.
Vágólapra másolva!

Hétfő este elhunyt Losonczi Pál, aki húsz esztendeig volt Magyarország első embere. 1967-től 1987-ig az Elnöki Tanács elnökeként államfői (most köztársasági elnök) funkciót töltött be. Losonczi azonban hiába volt húsz évig a csúcson, valójában tényleges hatalma kevés volt, jórészt egzotikus országokba tett hivatalos látogatásain kellett képviselnie Magyarországot. Kádár János első számú káderének azonban korábban igazán komoly szerep jutott: a hatvanas évek elején földművelésügyi miniszterként ő irányította a magyar mezőgazdaság kollektivizálását. A földművesből lett államfő fő műve a TSZ-ek megszervezése volt.

Losonczi Pál 1919-ben született a Somogy megyei Bolhón. 1939-ben földmunkásként csatlakozott az illegális kommunista párthoz, ami rövidesen beszüntette ugyan tevékenységét, de kapcsolatai elegendőek voltak a későbbi politikai karrier beindításához. Az 1945-ös földosztáskor ő is földhöz jutott és gazdálkodásba kezdett Barcson. 1948-ban ő hozta létre a Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezetet (MgTsz), amelynek 1960-ig elnöke maradt. 1953-ban országgyűlési képviselő lett, ezt a tisztségét egészen 1989-ig megőrizte.

Fontos közéleti szereplő 1960-ban lett: ekkor nevezték ki földművelésügyi miniszternek. Kinevezése után Kádár János azt mondta, hogy "eddig Losoncziék voltak a fekete bárányok". Az utalás egy régebb óta húzódó éles vitára vonatkozott.

1959 elején másodszor is nekifutott a kommunista hatalom a mezőgazdaság kollektivizálásának. Kezdetben Dögei Imre földművelésügyi miniszter irányította a munkát, aki "a klasszikus szovjet utat erőltette, gyors és erőszakos kolhozosítást akart, a sztálini minta alapján" - mondta a korszak vitájáról Rainer M. János történész az [origo]-nak. Dögeivel szemben állt Fehér Lajos, aki az MSZMP agrárügyekért felelős hivatalnoka volt, és Rainer szerint "lappangó Nagy Imre követő volt, aki ugyan megtagadta a kivégzett miniszterelnököt, de politikájából igyekezett átmenteni valamit". Fehér azt követelte, hogy a kollektivizálás alatt ne csökkenjen a mezőgazdasági termelés, ami egyértelműen a sztálini módszer kritikáját jelentette. (A Szovjetunióban az erőszakos kolhozosítást hatalmas éhínség követte.) "Kádár Jánosnak a vita lehetőséget adott, hogy középre álljon: Dögeit leváltották, Fehérnek pedig önkritikát kellett gyakorolnia".

Ekkor jött a képbe Losonczi Pál. "Losonczi nagyon sikeres TSZ-elnöknek számított. Az általa alapított barcsi szövetkezet sem 1953-ban (Nagy Imre első miniszterelnökségekor), se 1956 novemberében nem oszlott fel. Az ilyen szövetkezetek ritkák és ezért nagyon fontosak voltak a hatalom számára, és ezért vezetőik elég jó érdekérvényesítők is voltak" - mondta az [origo]-nak Varga Zsuzsanna történész, akinek szakterülete a magyar mezőgazdaság korabeli története. Losonczi azért volt képes egyben tartani a szövetkezetét, mert nem a szovjet mintát másolta. "A munkaegység alapú elszámolás helyett olyan díjszabási rendszert állapított meg, amelyben a tagok jobban megtalálták a számításukat." Ez ellentétes volt a Dögei által erőltetett szovjet mintával, ezért számított 1959-ben Losonczi is - ahogy Kádár fogalmazott - fekete báránynak.

Losonczi vezetésével 1961 végére lezárult a kollektivizálás, és az általa Barcson használt modellt több helyen engedélyezték. Ezzel sikerült megakadályozni, hogy a mezőgazdasági termelés összeomoljon, mint ahogy az a sztálini modellt alkalmazó területeken törvényszerűen megtörtént.