Rendőröket robbantott volna az edelényi diáklány

Vágólapra másolva!
Azzal fenyegette meg egy 18 éves lány az edelényi rendőrséget, hogy felrobbantja a kapitányság épületét, ha nem kap 400 millió forintot és egy autót. A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai azonban elfogták a diáklányt, akit terrorcselekménnyel fenyegetéssel gyanúsítanak, ezért akár 8 évet is kaphat.
Vágólapra másolva!

Terrorcselekménnyel fenyegette meg a városi rendőrkapitányságot és annak munkatársait egy edelényi lány - közölte a rendőrség. Egyedné Novodonszki Éva rendőrségi szóvivő elmondta: a 18 éves diák egy halott személy nevében írt szerelmes és fenyegető leveleket, amelyeket elküldött az edelényi kapitányságnak és vezetőjének. Mindkét küldeményt a helyi postaládába dobta.

Hozzátette: a levélíró négyszázmillió forint készpénzt és egy nagy értékű személygépkocsit követelt. Levelében azt állította, hogy amennyiben ezeket a kéréseket nem teljesítik, felrobbantja a kapitányságot és más épületeket is a városban.

A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai másfél hetes nyomozás után akadtak a feltételezett elkövető nyomára, aki a helyi szakiskolában tanul. A házkutatás során tárgyi bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók, egyértelművé vált, hogy ő írta a leveleket. A nő ezek alapján beismerte a bűncselekményt, tettének indítékára azonban nem tudott magyarázatot adni - mondta a szóvivő, aki kiemelte: "A gyanúsított által elkövetett terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett súlyos bűncselekménynek minősül, büntetési tétele 2-8 évig terjedő szabadságvesztés."