Két évet kapott a volt országgyűlési tanácsos

Vágólapra másolva!
Első fokon két év 11 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt az Országgyűlés hivatalának egykori tanácsosát a Fővárosi Bíróság. A férfi magyar állampolgársághoz juttatott külföldieket.
Vágólapra másolva!

1996 és 2000 között B. László az Országgyűlés hivatalának, azon belül is elsősorban a parlament önkormányzati és rendészeti bizottsága elnökének, a kisgazda Bernáth Varga Balázsnak a tanácsadójaként dolgozott. A vád szerint több alkalommal is fellépett azért, hogy külföldi, zömmel arab országok állampolgárai magyar állampolgársághoz jussanak. A férfi eljárt a Belügyminisztérium, illetve az alkotmányos alapismeretekből magyar nyelven leteendő, úgynevezett állampolgársági vizsgák kapcsán a közigazgatási hivataloknál, amiért az állampolgárságért folyamodók 150-250 ezer forintot fizettek.

A Fővárosi Bíróság ezért csütörtökön első fokon két év 11 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt B.-t. A büntetőper másik 10 vádlottja, köztük több külföldi, felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

A másodrendű vádlott a tanácsos egykori titkárnője, a harmadrendű vádlott pedig a Rendőrtiszti Főiskola volt főigazgatója, egy nyugállományú rendőr ezredes. Korábban mindhárman a Belügyminisztériumban dolgoztak. B.-t és a titkárnőt 2000 decemberében fogták el rendőrök a Képviselői Irodaházban.