Törvény készül az önkéntes munkavégzésről

Vágólapra másolva!
Az európai gyakorlatnak megfelelően szabályozni kívánja a szociális tárca az önkéntes munkavégzést; az erről szóló törvényt várhatóan még a tavaszi ülésszakán elfogadja az Országgyűlés - jelentette ki a minisztérium politikai államtitkára kedden Füzesabonyban.
Vágólapra másolva!

"Magyarországon közel 400 ezer ember végez önkéntes tevékenységet. (...) Ez egyfajta társadalmi attitűd és egy társadalmi motiváció is, ami a szolidarítást demonstrálja" - mondta Korózs Lajos. Hozzátette: a törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy a munkáltató és az önkéntes munkavégző szerződésben határozza meg a munkavégzés tartalmát és idejét. Egyben jogossá teszi az önkéntes munkavállalót például az utazási költségek elszámolására, ugyanakkor a munkáltató is elszámolhatja az ezzel vagy például az alkalmazott képzésével kapcsolatos költségeket.

Korózs Lajos elmondta, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint önkéntes munka keretében évente 35 millió, összesen 18 milliárd forint értékű munkaórát dolgoznak az emberek. A fiatalok elsősorban a közösséget keresik, az idősebbek pedig erkölcsi kötelességüknek érzik. Ugyanakkor mindmáig törvényi szabályozás nélkül végzik ezt a tevékenységet, vagyis ilyen munkáról nem köthetnek szerződést sem nonprofit, sem vállalkozói alapon működő szervezettel vagy céggel. Olyan alapvető feltéztelek sem szabályozottak, mint a munkaruha vagy a védőfelszerelés biztosítása, utazási, egészségügyi költségek vagy a munkavállalókat bizonyos tevékenységek esetén megillető élet- és balesetbiztosítás - mondta.

A törvény mindezt szabályozni kívánja; a jogszabály tervezetét jelenleg civil szervezetek véleményezik, majd ezt követően kerül az Országgyűlés elé.