Medián: Csökkent a Fidesz előnye és Orbán népszerűsége

Vágólapra másolva!
Az MSZP támogatottsága több hónapos mélyrepülés után erősödött, míg a Fidesz és elnökének népszerűsége visszaesett - derült ki a Medián áprilisi közvélemény-kutatatásából, amelyet a HVG megbízásából készített. Nem maradt hatástalan a közvéleményre a tokaji cégügy: Orbán Viktor népszerűsége jelentősen csökkent.
Vágólapra másolva!

A nagyobbik ellenzéki párt korábbi előnye márciusról áprilisra a teljes szavazókorú népességben is 9-ről 4 százalékpontra szűkült: a Fidesz-MPSZ támogatóinak aránya 32-ről 31 százalékra csökkent, miközben az MSZP esetében ez az arány 23-ról 27 százalékra növekedett a Medián mérései szerint. És mivel a kisebbik kormánypárt, az SZDSZ támogatottsága a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöbérték körül stabilizálódott, azt lehet mondani, hogy - a közvélemény-kutatást tekintve - újból kiegyenlítetté váltak a kormányoldal és az ellenzék közötti erőviszonyok - olvasható az elemzében, amelyből az is kiderül, hogy a biztos pártválasztók 49 százaléka szavazna a Fideszre és 44 százaléka az MSZP-re.

Négypárti igen Orbán szőlőügyeinek kivizsgálására/itthon/20050330negyparti.html

Jelentősen csökkent Orbán Viktor Fidesz-elnök népszerűsége a márciusi adatokhoz képest: a Medián HVG-ben megjelenő elemzése szerint vélhetően a tokaji szőlőügy hatására 8 százalékponttal süllyedt a tetszési indexe. A tokaji cégügyeknek a Medián szerint minden bizonnyal szerepe lehetett a korábbi Fidesz-szavazók elbizonytalanodásában, hiszen még a jobboldali párt jelenlegi szimpatizánsai közül is csak minden ötödik tartja kizártnak, hogy a történet valóságos, míg csaknem minden negyedik ezt valószínűnek tartja, ráadásul a pártpreferenciával nem rendelkező polgárok véleménye jóval közelebb áll a kormánypártiakéhoz, mint az ellenzékiekéhez.