Rengeteg módosítás a felsőoktatási törvényhez

Vágólapra másolva!
Több mint ötszáz, a felsőoktatási törvényhez benyújtott módosító javaslat tárgyalását kezdi meg szerdán az oktatási bizottság. A Fidesz aggályosnak tartja a törvénytervezetet, képviselői szerint jelentős forráskivonást készít elő a felsőoktatásban.
Vágólapra másolva!

Ötszáznál is több módosító javaslatot nyújtottak be az új felsőoktatási törvényhez. A javaslatok tárgyalását szerda délelőtt kezdi meg az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottsága. A módosító javaslatok között szerepel az irányítótestületre, a képzés átstrukturálására vonatkozó előterjesztés, illetve módosítanák a képviselők a kollektív hallgatói jogokra vonatkozó passzusokat is. Az MDF kezdeményezi a jelenleg a Semmelweis Egyetem részeként működő testnevelési kar önálló egyetemmé válását, illetve a felsőoktatásban a testnevelés kötelezővé tételét.

A tervezethez 350 módosító javaslatot nyújtott be a nagyobbik ellenzéki párt, mert mint közölték, aggályosnak tartják az új felsőoktatási törvényt. A Fidesz szerint a javaslat 15-25 százalékos forráskivonást készít elő a felsőoktatásban.

A javaslatot március 9-én fogadta el a kormány. Ezt követően hét szakmai szervezet levélben fordult a miniszterelnökhöz, amelyben azt kérték, hogy a kormányfő tegyen meg mindent, hogy az Országgyűlés az új felsőoktatási törvényt a közösen kimunkált alapelvek megtartásával, a szükséges és indokolt pontosításokkal, különösen a szociális párbeszéd intézményrendszerének biztosításával támogassa és mielőbb fogadja el.