Egy évig nem védte a gyámhatóság a megvert fiú érdekét

Vágólapra másolva!
Nehezen elindított gyámhatósági eljárás mentheti meg a kiadatástól azt a kisfiút, akit egy jogerős német bírósági határozat szerint legkésőbb jövő hétig vissza kell adni az apjának. A kisfiú bármit megtenne, hogy ne kelljen visszamennie az apjához, aki a gyermek vallomása szerint rendszeresen kegyetlenül bántalmazta. Ennek alapján büntetőeljárás indulhat az apa ellen.
Vágólapra másolva!

Először hallgatták meg a hatóságok azt a kisfiút, akit egy jogerős bírósági határozat értelmében május 4-ig vissza kell küldeni apjához, Németországba. Május 5-től, ha addig önként nem adják vissza, a rendőrségi is elveheti a gyereket az anyjától, a határozat ugyanis végrehajtható.

A kisfiú arról vallott a rendőröknek, hogy milyen brutálisan bántalmazta őt Németországban élő apja. A gyámhatóságnak a jegyzőkönyvezett vallomás alapján eljárást kell indítania, amelytől azt reméli a kisfiú édesanyja, hogy halasztó hatállyal bír a kiadatási határozatra.

A makói gyámhatóságnál először nem is voltak hajlandóak arra, hogy meghallgassák a tíz és fél éves Sebestyén panaszát és azt jegyzőkönyvezzék. A kisfiú érdekében eljáró pszichológus fellépésére és jogszabályokra való hivatkozásaira (a gyermekvédelmi törvény értelmében az ítélőképessége birtokában levő gyermeket a gyámügyi eljárásban meg kell hallgatni) a hatóság munkatársai az aljegyzőhöz fordultak, aki végül engedélyezte, hogy a kisfiút meghallgassák és jegyzőkönyvezzék az általa elmondottakat.

Sebestyén a jegyzőkönyv szerint arról számolt be, hogy apja rendszeresen verte szíjjal, forró vízzel is leöntötte, volt hogy kizárta őt a házból és az esőben kellett áznia. Azt is elmondta, hogy semmiképpen sem akar visszatérni az apjához Németországba.

A jegyzőkönyv alapján a gyámhatóságnak büntetőeljárást kell kezdeményeznie, hiszen súlyos testi sértés gyanúja is felmerül az apa részéről, amit a rendőrségnek ki kell vizsgálnia - mondta Lénárt Borbála pszichológus, aki szerint a gyermek vallomásából is kitűnik, hogy az apja veszélyeztette testi és lelki fejlődését. A gyermekvédelmi törvény pedig kimondja, hogy a hatóságoknak meg kell előzniük azt, hogy a gyermek veszélyeztetettségnek legyen kitéve bármelyik családtagjuk által.

Sebestyén egy éve érkezett Magyarországra anyjával, aki ekkor sérüléseket fedezett fel a testén. Az orvosok megállapították, hogy a nyomok súlyos és rendszeres bántalmazásra utalnak. A fiú szavai is alátámasztották mindezt.

"Nonszensz, hogy a gyámhatóság korábban nem indított hivatalból eljárást a kisfiú érdekében, noha számos cikk foglalkozott az esetével, és még a mostani feljelentést is alig akarták felvenni" - mondta Morvai Krisztina büntetőjogász, a Női- és Gyermekjogi Központ képviselője, aki hozzátette: a gyámhatóságnak eseti gondnokot kell kijelölnie a gyermeknek, és meg kell akadályoznia a kiadatási parancs erőszakos végrehajtását. "Az emberi jogok nagyon durva megsértése lenne az, ha az ellenkező kisfiút, mint egy szökött bűnözőt a rendőrök erőszakkal szakítanák el anyjától, hogy a határozat értelmében az erőszakos apjához vigyék" - mondta a jogász, aki megjegyezte, hogy többen tettek közjegyző előtt vallomást, hogy látták, ahogy az apa bántalmazza Sebestyént. Morvai Krisztina ezért nyílt levelet készül írni a belügyminiszternek és az országos rendőrfőkapitánynak.

"Már egy éve, hogy Sebestyén itt van Magyarországon, az apja azóta nem is kereste se telefonon, se levélben, mi sem tudjuk őt elérni" - mondta a kisfiú édesanyja. A kisfiú korábban többször elmondta, hogy ha elviszik az anyjától, akkor megöli magát, de arra is tett célzásokat, hogy elszökik, csak nehogy visszavigyék az apjához, Németországba. Sebestyénnek van egy öccse is, akit már egy éve nem látott, és az anyja sem tud róla semmit azóta. Az öcs Németországban, az apjával maradt.