Az illegális boncolás miatt vizsgálják az egyetemeket

Vágólapra másolva!
Levélben kérte az Oktatási Minisztérium az orvosképzést végző egyetemektől, hogy vizsgálják meg az intézmények képzési és szabályozási rendjét. A vizsgálatra a napokban kirobbant illegális boncolási ügy miatt van szükség.
Vágólapra másolva!

Az Oktatási Minisztérium levélben fordult a négy orvosi képzést végző felsőoktatási intézmény vezetőjéhez, hogy tekintsék át képzési, eljárási, és szabályozási rendjüket a napokban kirobbant illegális boncolási ügy kapcsán. A tárca a felülvizsgálat eredményéről május 10-ig kér írásos tájékoztatást. A minisztérium közleménye szerint az orvosképzés eredményeinek és jó hírének megőrzése érdekében nagyobb figyelmet kell fordítani a szabályozottságra, a felelősségi körök meghatározásával, és a személyiségi jogok tiszteletben tartására.

Múlt héten a TV2 Tények című műsora részleteket közölt a norvég társtévé filmjéből, amiből kiderült, hogy a Debrecenben tanuló norvég orvostanhallgatók az egyetem bonctermébe kétezer forintos belépőt fizetnek azért, hogy éjszaka is boncolhassanak. Azt is elmondták, hogy fel szoktak vinni a szobájukba emberi szerveket, agyakat, májakat, veséket. A filmben látható képek szerint az emberi agyvelőket a diákok a kukákból vették elő, WC-papírra téve vizsgálgatták, a tankönyvet pedig boncolás közben a holttestre tették. A norvég diákok azt állítják, hogy nemcsak ők, hanem más külföldi és magyar hallgatók is megtették ezt.

Az [origo] által megkérdezett diákok és tanárok szerint nincs szó mindennapos gyakorlatról. Ugyanakkor szinte mindenki egybehangzóan úgy vélekedett, hogy kevés a gyakorlati óra, a diákok pedig igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy sikerüljön az egyik legnehezebb vizsgájuk, az anatómia.