Vágólapra másolva!
Nagy Baglyok lehetnek azok a diákok, akik megnyerik az Oktatási Minisztérium most induló, középiskolásoknak szóló vetélkedőjét. A verseny a Nagy Könyv című programhoz kapcsolódik: a diákoknak a műsorban szereplő legnépszerűbb könyveket kell népszerűsíteniük iskolájukban. Aki pedig mindenkinél jobban ismeri a 12 legkedveltebb könyvet, az külföldre utazik vagy laptopot nyer.
Vágólapra másolva!

Nagy Bagoly címmel a Nagy Könyv programhoz kapcsolódó vetélkedőt hirdet középiskolás diákoknak az Oktatási Minisztérium (OM). A vetélkedő célja, hogy a diákok rákapjanak a "betűfalásra", "minél többen ismerjék meg azt a borzongató érzést, hogy a jó regényt tényleg nem lehet letenni" - olvasható az OM honlapján.

A vetélkedő annyiban kapcsolódik a Nagy Könyvhöz, hogy témája az ott kiválasztott 100, később pedig 12 legjobb regény. A május 13-ig tartó első fordulóban a 3 fős csapatoknak az iskolában kell kampányolniuk a Nagy Könyv százas listáján is szereplő kedvenc regényük mellett. A legjobb csapatok nyári táborba utazhatnak.

Ősszel minden indul előröl, ekkor azonban már csak a Nagy Könyv 12 legjobb regénye szerepel majd a versenyművek között. A diákoknak - hasonlóan az első fordulóhoz - egy műelemzés benyújtása mellett ekkor is kampányolniuk kell majd. Az OM ad néhány ötletet: a plakátok, kitűzők mellett javasolják az iskolarádióban meghirdetett kampányt, a beszélgetős teadélutánt és író-olvasó találkozó megszervezését.

A legjobbak ezután egymással mérik össze erejüket. Először írásban kell (teszt- és esszé-) feladatokat megoldaniuk a megyék legjobb csapatainak, majd a versenyben maradók országos írásbelire kerülnek. A verseny győztesét a televízióban is közvetített szóbeliken választják ki év végén. Az írás- és szóbeliken azt nézik majd, hogy a csapatok mennyire ismerik a Nagy Könyv 12 legjobb regényét.

Érdemes nevezni. Az első helyezett ugyanis kéthetes, a második egyhetes külföldi utazást, a harmadik laptopot és egyéves internet-előfizetést nyer, de az OM szerint a többi versenyző sem távozik majd üres kézzel. A Nagy Bagoly vetélkedőn bármelyik középiskolás indulhat, az OM szerint azonban az ideális a 14-18 éves kor.