Vágólapra másolva!
A környezetszennyezés, az illatosított mosó,- és tisztálkodószerek, illetve a szülők gondatlansága miatt évről évre több a bőrbeteg kisgyerek. A környezeti ártalmak ellen szinte lehetetlen tenni, de ha a szülők nem vinnék túlzásba a fürdetést, és jobban figyelnének arra, hogy a gyerekek kiszáradt bőrét bekenjék, kevesebb ekcémás, allergiás eset lenne.
Vágólapra másolva!
egyszervolt.hu/gyermekfesztival
egyszervolt.hu/gyermekfesztival

Az Európai Gyermek-bőrgyógyászati Társaság budapesti konferenciáján többek között arról esett szó, hogy a fejlett országokban évről évre több a bőrbeteg gyerek. A bőrgyógyászok szerint az érzékenyebb, fehérbőrű gyerekek számára sok minden veszélyes lehet, ami körülveszi őket. A környezetszennyezés, az illatosított mosó- és tisztálkodószerek, valamint a légkondicionálás is okozhat allergiát, majd ekcémát a kicsiknek. Ami a lakásban és környezetében körülveszi a csecsemőket és a kisgyerekeket, szinte mind káros lehet bőrre. Sok gyerekből váltanak ki allergiás reakciót a háziállatok is.

Az [origo] által megkérdezett bőrgyógyászok egyetértenek abban, hogy évről évre több a bőrbeteg kisgyerek. Fontosnak tartották azonban hangsúlyozni, hogy ez nem tipikusan magyar jelenség, az egész fejlett világon ez a helyzet. Arról azonban, hogy ennek mi az oka, megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint a szülők, és a szülők által használt termékek nem hibáztathatók, mert környezeti ártalomról van szó.

Mások azonban úgy gondolják, hogy az életmódon és a bőrápolási szokásokon kellene változtatni. A nem gyerekeknek kifejlesztett készítmények, tisztálkodószerek sokat ártanak a kicsik bőrének. A szülőknek jobban oda kellene figyelniük, hogy ne a saját tusfürdőjükkel, samponjukkal fürdessék a gyerekeiket, hanem használják a nekik kifejlesztett szereket.

A másik, amivel sokat árthatnak a gyerekek bőrének, a túlzott tisztálkodás. A sok fürdetés kiszárítja a gyerekek bőrért, és sokszor többet árt, mint használ. A bőrgyógyászok szerint, ha a szülők nem vinnék túlzásba a fürdetést, és jobban figyelnének arra, hogy a gyerekek kiszáradt bőrét bekenjék, kevesebb ekcémás, allergiás eset lenne. A környezeti ártalmak ellen legtöbbször nem tehetnek semmit, de ezzel megelőzhetik a bajt.