A miniszter fejébe kerülhet az érettségi botrány

Vágólapra másolva!
Kedden elkezdődött a matematika érettségi a középiskolákban. A vizsgákat azonban botrány árnyékolja be: állítólag az internetről előre le lehetett tölteni mind a hétfői magyar, mind a keddi matematika feladatokat. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja. Magyar Bálint oktatási miniszter hétfő este még azt mondta, a botrány a fejébe kerülhet, kedd reggel viszont közölte, nem mond le. A rendőrség még nem kérte ki az érettségi-botrányban érintett internetes portáltól annak a fórumozónak az adatait, aki feltette a magyar tételt tartalmazó link címét az oldalra.
Vágólapra másolva!

Kedden írják a matematika írásbelit az érettségizők. A feladatok középszinten két részből állnak: először egyszerűbb, elemi definíciókra kell a diákoknak választ adniuk, amellyel maximum 30 pontot szerezhetnek. Ezt követően nehezebb, összetettebb tudást igénylő feladatokat kell megoldaniuk, amelyért 70 pont jár. Az elégségeshez 20 pontot, a jeleshez középszinten 60, emelt szinten 80 pontot kell elérni. A diákoknak középszinten 180 perc, emelt szinten 240 perc áll rendelkezésükre a feladatok megoldására. A vizsgákon különböző típusú függvénytáblázatokat és szöveges adat tárolására nem alkalmas számítógépet lehet használni.

Az érettségi szerdán történelem írásbelivel folytatódik, miközben folyik a rendőrségi vizsgálat a magyar és a matematika feladatok kiszivárgásával kapcsolatban. Az oktatási tárca ugyanis hétfőn bejelentés tett a rendőrségen, hogy tudomása szerint a hétfői magyar tételek már előző este kikerültek egy internetes oldalra. A Nemzeti Nyomozó Iroda szolgálati titok megsértése miatt nyomoz az ügyben. Az MTI ugyanakkor úgy tudja, hogy 30-50 ezer forintért kínálták a középszintű matematika tételeket is. A tételek a postai szállítás során, vagy a középiskolákból kerülhettek ki. Az oktatási tárca hétfőn közölte: a magyar érettségit nem kell megismételni.

A rendőrség még nem kérte annak a fórumozónak az azonosítóját, aki feltette az érettségi magyar tételt tartalmazó link címét a fórum oldalára - közölte Kővári Ádám, az sg.hu munkatársa. Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője nem volt hajlandó megindokolni, miért nem kérték el a címet, illetve közölte, hogy a nyomozás részleteiről az iroda nem nyilatkozik.

Az internetes portál munkatársa elmondta: a tételt ábrázoló képet valaki egy független képfeltöltő oldalra tette fel, a fórumozó csak ennek az elérhetőségét írta meg a fórumra. Hozzátette: a fórumhozzászólást hétfő délelőtt azonnal törölték az oldalról, amint észrevették.

Kővári Ádám "szinte biztos" abban, hogy az IP-cím alapján "személyesen meg tudják találni azt, aki ezt beszúrta". Elmondta azonban azt is, aki a linket beszúrta, nem biztos, hogy azonos azzal, aki a tétel képét a kepfeltoltes.hu oldalra feltette.

A kepfeltoltes.hu tárhelyen azonban a feltöltött képek nem hozzáférhetők, azokat csak az adott képet felrakó címére küldi el a portál. Az oldalon olvasható szabályzat szerint "Szolgáltató a feltöltéskor elmenti felhasználó IP-címét, mely alapján felhasználó később beazonosítható. Szolgáltató ilyen adatot harmadik félnek csakis hivatalos közeg számára, jogi eljárás során ad át".

Kővári Ádám elmondta: újabb tételeket tartalmazó információt nem találtak, de az eset óta kiemelten figyelik a fórumot. Az sg.hu szolgáltatásfejlesztője úgy vélekedett, valószínűleg azért ezt a portált választották a tétel közlésére, mert a "fiatalok körében ez az egyik legnépszerűbb fórum".

Nem mond le a miniszter

Magyar Bálint oktatási miniszter ugyancsak hétfőn egy tévéműsorban "Rendkívül súlyos, gátlástalan banditizmusnak" minősítette a tételek kiszivárgását, és hozzátette azt is, hogy egész akcióról látszik, hogy "politikailag motivált bűncselekmény". A miniszter ugyanakkor azt is mondta, nem kizárt, hogy a botrány a "fejébe kerül". Magyar Bálint egy kedd reggeli tévéműsorban azonban már arról beszélt, hogy nem mond le. "Nem mondok le, az én feladatom most az, hogy biztosítsam, hogy az érettségi rendben lefolyjon" - közölte a TV2 Mokka című műsorában. A miniszter emellett terrortámadásnak nevezte az érettségi tételek nyilvánosságra hozatalát.

A botrány miatt kedd reggel az MDF már a miniszter azonnali lemondását követelte. A párt alelnöke, Almássy Kornél szerint Magyar Bálint felelőssége, hogy a tárca nem tudta biztosítani az érettségi tételek megfelelő tárolását. Az MDF azonnali belső vizsgálatot sürget, hogy kiderüljön, hány diák szerezhette meg előre az idei tételeket.