Vágólapra másolva!
Szigorú biztonsági intézkedések mellett nyomtatják az érettségi tételeket a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdájában, majd rendőri kísérettel indítják el a szállítójárműveket - erről szerda este kaptak képet az újságírók, amikor az Oktatási Minisztérium szervezésében bemutatták a sajtó képviselőinek a közlönynyomdát, ahol a csütörtöki angol érettségi tételek készültek.
Vágólapra másolva!

Burián Norbert, a nyomda igazgatója szerint a tételek zárt informatikai rendszeren érkeznek Lajosmizsére, és a szerverekről a nyomtatás után azonnal letörlik a tételeket. Szántó Gabriella, a minisztérium sajtófőnöke elmondta, hogy a tárca részéről 12-en felügyelik a nyomtatás folyamatát, a rendőrség által biztosított épületben. Elmondta, hogy közel 1.500 intézménybe szállítják ki a tételeket.

Nyirán Csaba rendőr őrnagy, az állami futárszolgálat osztályvezetője ismertette, hogy a Rendészeti Biztonsági Szolgálat járművein szállítják rendőrségi biztosítás mellett a becsomagolt és lepecsételt dobozokat. Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy a rendőrök elkísérik a megyei közigazgatási hivatalokba a szállítmányt, majd egészen addig őrzik, amíg reggel, az oktatási intézmények képviselői azt átveszik.

"Ha valamelyik iskola képviselője valamilyen ok miatt nem érkezik meg időben az adott megye közigazgatási hivatalába, akkor az oktatási intézménybe is a rendőrség szállítja ki a tételeket tartalmazó dobozt" - tette hozzá.