Szalmonellával fertőzött disznósajt került a boltokba

Vágólapra másolva!
Szalmonella kórokozóval fertőzött disznósajt került forgalomba május ötödike után - jelentette be közleményben az ÁNTSZ Pest Megyei Intézete csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Az egészségügyi hatóság arra kéri a vásárlókat, hogy a vákuum csomagolású darabolt disznósajtot, melynek címkéjén a törökszentmiklósi Surjánhús Kft. neve olvasható, illetve az, hogy a termék hűtve május 31-ig tartható el, ne fogyasszák, vigyék vissza a vásárlás helyére.

Az ÁNTSZ szerint a fertőzött húskészítmény a "feltehetőleg" a CBA üzletház áruházaiban kapható. "Ha hányással, hasmenéssel, lázzal járó megbetegedést észlelnek, sürgősen keressék fel háziorvosukat" - figyelmeztet a hatóság.

Az ÁNTSZ közlése szerint a Surjánhús Kft. írásban úgy nyilatkozott, hogy a fertőzött disznósajtot nem a cég gyártotta.