Az új nagyhalászi polgármestert csalással vádolja az elődje

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatták ki a nagyhalászi polgármestert, mert a korábbi polgármester vádja szerint pénzért vásárolt szavazatokat. A korábbi polgármestert egyébként két év szabadságvesztésre ítélték jogsértés miatt. Az ügy már háromszor került a Nagyhalászi Választási Bizottság elé.
Vágólapra másolva!

Gyanúsítottként hallgatták ki Nagyhalász polgármesterét a március 20-ai időközi választással kapcsolatos ügyben. A kihallgatás tényét a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyész megerősítette. Orosz Károly Zsolt polgármestert a választáson indult másik jelölt, Albók József feljelentése alapján hallgatták ki - mondta Budai Gyula, a feljelentő jogi képviselője. Az ügyvéd hozzátette: március 24-én tettek feljelentést választás rendje elleni bűncselekmény gyanújával a rendőrségen, mert ügyfele tudomására olyan információ jutott, hogy a szavazáson pénzért vásároltak voksokat.

A polgármestert a rendőrség ügyészségi felügyelet mellett hallgatta ki gyanúsítottként a márciusban elrendelt nyomozás ügyében, amely folytatódik annak tisztázására, történt-e bűncselekmény - mondta Kovács András szabolcsi főügyész.

A nagyhalászi választást Orosz Károly Zsolt (MSZP) nyerte másfél ezer szavazattal a korábbi polgármester, Albók József (független) előtt, aki 1166 voksot kapott. Az időközi szavazás kiírására azért volt szükség, mert Albók Józsefet jogerősen két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a megyei bíróság közösségi pályázatokkal kapcsolatos jogtalan gazdasági előnyszerzés miatt, így önkormányzati vezetői tisztsége megszűnt, de mivel a közügyektől nem tiltották el, indulhatott a márciusi időközi választáson.

A választási eredmény ellen akkor Albók József kifogást nyújtott be, amelyet mind a helyi, mind a területi választási bizottság elutasított, mert nem találta bizonyítottnak a voksvásárlásra és a szavazók szervezett szállítására vonatkozó állításait.

A kifogást tevő fellebbezésére az üggyel áprilisban foglalkozott a megyei bíróság is, amely kétszer eljárásjogi hiba miatt új eljárás lefolytatására kötelezte a nagyhalászi helyi választási bizottságot, majd harmadszor Albók József beadványának hiányosságai miatt, érdemi vizsgálat nélkül, jogerősen elutasította azt.