Vágólapra másolva!
Enyhült a hegyvidéki patakok fenyegtése Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A Szerencs, a Ronyva és a Rakaca-patak már nem fenyeget, és az áradó Bódva is elkezdett apadni.
Vágólapra másolva!

Mivel az elmúlt huszonnégy órában nem esett az eső, ezért már nem fenyegetik a hegyvidéki patakok Borsod-Abaúj-Zemplén megye településeit. "A Bódva patak kivételével a hegy- és dombvidéki kis vízfolyásokon az árhullámok levonultak, illetve a vízszint olyan mértékben csökkent, hogy már nem okoz veszélyhelyzetet" - mondta Csont Csaba, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője.

Korábban Sátoraljahújhely, Abaújszántó, Tállya és Rakacaszend környékén okoztak veszélyhelyzetet a megáradt patakok. A Bódva az egyetlen vízfolyás, ahol még tart az árhullám levonulása, a patak felső folyásánál azonban már itt is megkezdődött az apadás.