[origo] itthon

100
90

A kutyaszar miatt vakulnak meg gyerekek

[origo]|2005. 05. 24., 12:13|Utolsó módosítás:2005. 05. 24., 12:55|

Minden évben körülbelül tizenöt kisgyerek vakul meg a kutyák ürülékében található baktériumok miatt. Ez elsősorban azokon a helyeken - főleg a lakótelepeken - jelent veszélyt, ahol a játszóterek nincsenek bekerítve, mert itt gyakran előfordul, hogy a kutyák a homokozóba piszkítanak, a baktériumok és élősködők pedig a homokból a gyerekek szemébe, szájába kerülhetnek.

Fotó: MTI

Magyarországon körülbelül százezer játszótér van, ezek nagy része óvodák, iskolák udvarain található, 20-30 ezer pedig köztereken épült. Sok helyen gumitalaj helyett beton és kő van a mászókák alatt, a védőkorlátok pedig hiányoznak. Az eszközök rései nem megfelelőek, így a gyerekek nyaka, feje könnyen beszorulhat. Előfordul, hogy a játékeszközök kis helyen vannak összezsúfolva, a köztük lévő távolság balesetveszélyes. Egy miniszteri rendelet szerint 2005-re minden játszóteret felül kell vizsgálni, öt éven belül pedig át kell alakítani vagy le kell bontani a balesetveszélyes eszközöket.

A balesetveszély azonban csak az egyik probléma. A másik a fertőzésveszély, a játszóterek egy része ugyanis, különösen a lakótelepeken találhatók, még mindig nincsenek bekerítve. Sokszor előfordul, hogy a kutyák belepiszkítanak a homokozókba, ahol a gyerekek játszanak. Az így összeszedhető sokféle fertőzés közül a szembetegségek a legsúlyosabbak.

Évente körülbelül tizenöt kisgyerek vakul meg

Szigeti Zoltán, a budapesti Szent János Kórház szemészeti osztályának vezetője elmondta, hogy a játszótereken sokféle szemsérülést szenvedhetnek a gyerekek. Ezek túlnyomó része elkerülhetetlen, de kisebb megbetegedés, például a por, a homok szembe kerülésével kialakuló kötőhártyagyulladás. Azonban a kutyák, macskák vizeletével és ürülékével a homokba, majd a gyerekek szemébe kerülő baktériumok és férgek sokkal súlyosabb betegségeket okozhatnak.

Az állatok vizeletében lévő laptospira baktérium például a szembe kerülve súlyos, nehezen kezelhető szembelgyulladást okoz. Ennél is súlyosabb következményei lehetnek, ha a gyerek szeme a kutyák székletében lévő toxocarával fertőződik. Ez a féreg a szemben fejlődik ki teljesen, súlyos ideghártya-, érhártyaromlást okoz, melynek első jele a kancsalság. Ha nem veszik észre, és nem kezelik idejében, vakságot is okozhat. Itthon minden évben körülbelül tizenöt kisgyerek vakul meg emiatt.

Szigeti Zoltán is többször találkozott ezzel a betegséggel. Az orvos szerint, ha a szülők kellő időben felfedezik, egy viszonylag egyszerű műtéttel eltávolítható a féreg. A gyulladás és a kezdődő kancsalság észrevehető, maga a féreg azonban csak megfelelő műszerrel látható. Szigeti Zoltán szerint, ha a szülők figyelnek arra, hogy a gyerekek játszótér után alaposan kezet mossanak, megtisztítsák a körmeiket, elkerülhető a fertőzés.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »