Kudarcba fulladt az egyeztetés az államfőjelöltről

Vágólapra másolva!
Hiába tárgyalt kedden a négy parlamenti párt a június 6-7-i államfőválasztásról, semmiről sem sikerült megegyezni. Az MSZP ragaszkodik Szili Katalinhoz, a Fidesz azt javasolta, a négy párt kérje fel Mádl Ferencet. Az MDF Sólyom Lászlót jelölné.
Vágólapra másolva!

A Mediánnál Mádl a legnépszerűbb

A Medián felmérése szerint a megkérdezettek 68 százaléka Mádl Ferencet tartaná a legalkalmasabbnak az államfői posztra. Mádlt Szili Katalin követi 55 százalékal, a harmadik Glatz Ferenc 44, és csak a negyedik Sólyom László 36 százalékkal. Bár Mádl és Szili népszerű, de elutasítottsági indexük is magas. A megkérdezettek 34 százaléka nem tartja alkalmasnak Szilit a posztra, Mádlt 26 százalék találja alkalmatlannak. Ugyanez az arány Sólyom Lászlónál 20, Glatz Ferencnél 15 százalékos.

Mind a négy párt kitartott korábbi álláspontja mellett, így a keddi, államfőválasztással kapcsolatos egyeztetésen semmiről sem tudtak megállapodni, csak abban értett egyet a nyilatkozatok szintjén mindegyik párt, hogy minél nagyobb támogatottságú elnökre volna szükség, de arra jelenleg semmi esély sincsen, hogy közös jelöltet találnak.

Az egyeztetésen az MSZP-t Hiller István pártelnök, a Fideszt Rogán Antal kampányfőnök, az SZDSZ-t Pető Iván parlamenti frakcióvezető-helyettes és Bőhm András fővárosi frakcióvezető, az MDF-et Dávid Ibolya pártelnök és Herényi Károly frakcióvezető képviselte.

Hiller István, az MSZP elnöke a tárgyalás után azt mondta, hogy az MSZP Szili Katalint támogatja, és nem is gondolkodnak azon, hogy mást jelöljenek.

Rogán Antal (Fidesz) azt mondta, hivatalosan nem neveztek meg elnökjelöltet. Azt javasolták, hogy a négy párt kérje fel közösen Mádl Ferencet, hogy vállalja el újabb öt évre az elnökséget. A Fidesz szerint ugyanis Mádl lehetett volna a konszenzusos elnökjelölt. Az ötletet azonban nem támogatta a többi párt, mert Mádl korábban kétszer is jelezte, nem vállalaja a következő elnöki ciklust.

Legkorábban a párt parlamenti frakciójának hétfői ülését követően kerülhet sor arra, hogy hivatalos elnökjelöltet nevezzen meg a Fidesz. Valószínűleg Sólyom Lászlót jelöli az ellenzéki párt.

Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: Sólyom Lászlót javasolják közös köztársaságielnök-jelöltnek, de ha a többi párt más, nagy tekintélyű rendszerváltó demokrata jelöltet támogat, aki nem kötődik az állampárti múlthoz és politikai világhoz, az MDF kész az egyeztetésre, a megegyezésre.

A pártelnök elmondta azt is, hogy még a megoldatlan eljárásjogi kérdésekről sem sikerült megállapodniuk. A megoldatlan kérdések azt a veszélyt hordozzák, hogy nevetségessé válik, megalázó procedúrává alakul a választás. Nem egyértelmű ugyanis többek között az, hogy mi legyen az érvénytelen szavazatokkal.

Pető Iván (SZDSZ) azt mondta, ahogyan az várható volt, nem sikerült megállapodni a közös államfőjelöltről. A szabad demokraták ezért azt javasolták a sikertelen egyeztetés után, hogy a június 6-i államfőválasztás első fordulója után üljenek le a pártok ismét egyeztetni, mert akkor lesz új szituácó, alakulhat ki olyan helyzet, amikor valóban érdemi egyeztetésre szükség lenne.