Már gyakorolják a kiemelést Pakson

Vágólapra másolva!
Maketteken tesztelik az eszközöket és gyakorolják a sérült fűtőelemek kiemelését a szakemberek Pakson. Az erőmű igazgatója szerint, ha meg lesz minden engedély, és a biztonsági és műszaki feltételek is megfelelőek lesznek, még az idén megkezdődhet a sérült kazetták kiemelése. A munka két-három hónapig tarthat - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Ha meglesznek a szükséges biztonsági és műszaki feltételek, még idén megkezdődhet a sérült fűtőelemek kiemelése a paksi atomerőmű kettes blokkjából - mondta a Népszabadságnak Kovács József, a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója. Az Országos Atomenergia Hivatal már megkapta a kiemelés elvi engedélyezéséhez szükséges iratokat, ezeket a nyár elejére elbírálhatja, de még további engedélyeket is be kell szerezni.

Eközben megkezdik a kiemeléshez szükséges eszközök, berendezések elkészítése. A tisztítótartályról - ahol most a sérült kazetták vannak - két makett is készült, amelyeken a kiemelési módszert és az eszközöket tesztelik, és ezeken gyakorolnak be minden egyes lépést a szakemberek. A módszer világújdonságnak számít: ilyet eddig még sehol sem kellet csinálni.

A vezérigazgató szerint az év végén megkezdődhet a sérült részek átemelése biztonságos tokokba, majd ezek pihentető medencébe helyezése. Összesen hatvanan dolgoznak majd a kiemelésen - harminc magyar és harminc orosz szakember. A munka két-három hónapig tarthat majd - írja a Népszabadság.