Megjárhatják a megismételt vizsgával az érettségizők

Vágólapra másolva!
A tételek nyilvánosságra kerülése miatt hétvégén 43 ezer diák írta újra a középszintű matekérettségit. A május elején írt érettségik, melyeket az érvénytelenítés ellenére kijavítottak, többnyire nagyon jól sikerültek. Az új tételsort többen nehezebbnek találták, így elképzelhető, hogy sokaknak rosszabb jegy kerül az érettségi bizonyítványába, mint amit elsőre szereztek volna.
Vágólapra másolva!

Hétvégén 43 ezer diák írta újra a középszintű matekérettségit. Az ismétlésre azért volt szükség, mert a május eleji érettségiket megelőzően az internetre kerültek a tételek, így az Oktatási Minisztérium érvénytelenítette a középszintű vizsgát. A diákok választhattak: vagy újra elmennek érettségizni hétvégén, vagy év végi jegyüket kérik.

A május elején írt érettségiket az érvénytelenítés ellenére kijavították. A diákok többsége jól szerepelt. A hétvégén újraírt vizsgának még nincsenek meg az eredményei, de sok diák szerint nehezebb volt, mint a május eleji feladatsor. Könnyen lehet, hogy sokan rosszabb jegyet kapnak, mint első alkalommal.

Porogi András, a budapesti Toldy Ferenc Gimnázium igazgatója megerősítette, hogy nagyon jól sikerült az első, később érvénytelenített középszintű matekérettségi. Az igazgató szerint az a tételsor könnyebb volt, mint az előző évek vizsgafeladatai. Ami a hétvégén megírt feladatsort illeti, a Toldy diákjai ezt nehezebbnek találták, különösen a második felét.

Ennek ellenére Porogi András bizakodó, szerinte nem lesznek sokkal rosszabbak az eredménynek, mint először. Az igazgató úgy véli, hogy a középszintű matekérettségi újraírása csak hab volt a tortán, mert már egy éve tart a hercehurca a kétszintű érettségi körül. "Az egész évhez képest ez már csak múló kellemetlenség. Kivéve persze azoknak, akiknek rosszabbul sikerül, mint az első" - tette hozzá. Porogi András az emelt szintű matematika érettségi eredményeiről még nem tudott semmit mondani, ezeket most küldik vissza a gimnáziumnak.

A diákok teljes értékű jegyet szeretnének

Somogyi László, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium igazgatója szerint az emelt szintű matekérettségi is nagyon jól sikerült. Még nem küldték vissza az összes eredményt a javítóközpontokból, de úgy tűnik, hogy nem okozott gondot a diákoknak. Az igazgató úgy véli, azért, mert a tanulók annyira rettegtek, hogy csak a legjobbak merték ezt választani. "Alig győztük nyugtatni őket, hogy nem lesz nehezebb, mint a korábbi évek felvételijei" - fogalmazott. Somogyi László szerint egyáltalán nem volt "extra könnyű" a tételsor.

Ami a hétvégén újraírt középszintű matematika érettségit illeti, arról megoszlott a berzsenyisek véleménye. Voltak, akik könnyebbnek, és voltak, akik nehezebbnek találták, mint az első feladatsort. Azok a diákok, akiknek nem volt kötelező újraírni, és választhattak, hogy az év végi jegyüket írják az érettségi bizonyítványukba, vagy megismétlik a vizsgát, viszonylag könnyen döntöttek. Az országos átlagtól eltérően, ahol a diákok körülbelül fele döntött az év végi jegy mellett, a Berzsenyiben a többség újraírta a dolgozatot. "Úgy gondolták, hogy teljes értékű jegyet szeretnének az érettségi bizonyítványukba, ezért inkább még egyszer nekifognak" - mondta az igazgató.