[origo] itthon

100
90

Mostohaszülőket kapott az elhagyott sas

[origo]|2005. 05. 31., 15:10|Utolsó módosítás:2005. 05. 31., 18:34|

Mesterségesen keltettek ki és adoptáltak mostohaszülőkhöz egy parlagi sas fiókát a Madártani Egyesület munkatársai. Ezt eddig csak hazánkban tudták megvalósítani a madárvédők. Az Európai Unió területén Magyarországon található a különösen veszélyeztetett faj legnagyobb populációja.

Forrás: [origo]

Forrás: MMEAz örökbe fogadott fióka

JÁTSSZ ONLINE!

Parlagi sas fiókát mentettek meg és adoptáltak mostohaszülőkhöz néhány héttel ezelőtt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) munkatársai. Egy sas pár ugyanis a Heves megyei Cserháton egy iskola futballpályája közelében rakott fészket. A szülők még februárban mérték fel a terepet, így nem számítottak arra, hogy májusban gyerekek szaladgálnak majd a környéken, a három tojást így egyre hosszabb időre hagyták magukra. Erre pedig felfigyeltek az MME munkatársai, a civil szervezet ugyanis a hazánkban élő 70 pár mindegyikéhez koordinátorokat rendelt, akik a költést figyelik.

Horváth Márton, az MME munkatársa elmondta: a három tojásból mesterséges körülmények között két fióka kelt ki, az egyik elpusztult, a másik viszont életben maradt. A tojás nélkül maradt szülők pótköltésbe fogtak, az árva fiókát a civil szervezet gondozta két hétig, azután pedig egy olyan sasfészekbe csempészték, ahol az egyik fióka nem kelt ki. A mostohaszülők ezt nem vették észre és befogadták a jövevényt. Horváth az [origo]-nak elmondta: tavaly történt meg először, hogy a Madártani Egyesület munkatársainak sikerült sas fiókát adoptálniuk. Ráadásul a világon Bendegúz örökbe fogadása volt az első ilyen hivatalosan is publikált eset. A fiókára műholdas nyomkövetőt tettek, a madárvédők azóta is követik a mozgását.

A parlagi sas különösen veszélyeztetett fajnak számít, egy egyed eszmei értéke egymillió forint. Az Európai Unió területén található 120 párból álló populációból 70 pár található Magyarországon. Ezzel hazánkban él a legnagyobb állomány. Szlovákiában 40, Ausztriában pedig 2 pár él. A Madártani Egyesület 2003-2005 között mintegy 100 millió forintot kapott a parlagi sas megóvására az Unió Life-Nature programjából.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »