Kétmilliárdnyi vagyont zároltak a Kulcsár-ügyben

Vágólapra másolva!
Zár alá vették 49 magánszemély és jogi személy vagyonát, vagy vagyonának egy részének a Kulcsár-üggyel összefüggésben. Az [origo] úgy tudja, hogy a gyanú szerint a Kulcsár Attila által elsikkasztott, és három, a brókerbotrányban érintett céghez utalt pénzek miatt döntött erről nem jogerősen a nyomozási bíró. Azoknak zárolták a vagyonát, akikhez ettől a három cégtől került pénzt az utóbbi években. Az érintettek között több ügyvédi iroda is található. Összesen mintegy kétmilliárd forintnyi vagyont érint az intézkedés.
Vágólapra másolva!

Nem jogerős végzésében a Kulcsár-ügy nyomozási bírója elrendelte 49 magánszemély és jogi személy vagyonának, vagy vagyona egy részének a zárolását. A gyanú szerint jogtalan átutalások történhettek, ezért volt szükség bankszámlák zárolására - tudta meg az [origo] a Fővárosi Bíróság sajtótitkárságától.

Az [origo] úgy tudja, hogy a gyanú szerint a Kulcsár Attila által elsikkasztott, és három, a brókerbotrányban érintett céghez utalt pénzek miatt döntöttek az összesen 49 érintett vagyonának vagy annak egy részének zár alá vételéről. Azoknak zárolták a vagyonát, akikhez ettől a három cégtől került pénz az utóbbi években. Az érintettek között több ügyvédi iroda is található. Úgy tudjuk, mintegy kétmilliárd forint az érintettek zár alá vett vagyona.

Az érintettek egy része szerint nem vizsgálták, hogy a zárolt pénz milyen módon került hozzájuk, köze lehet-e annak a sikkasztáshoz. A nyomozási bíró információink szerint azzal indokolta döntését, hogy nem volt valós gazdasági tartalom a kifizetések mögött, de ezt a zárolt vagyonok tulajdonosai közül többen vitatják, akiknek a végzés kézhezvételétől számítva három napjuk van arra, hogy fellebbezést nyújtsanak be.

A büntetőeljárási törvény nem kívánja meg, hogy az érintettek a bűncselekményekben bármilyen módon részt vegyenek, elég az is, ha hozzájuk került a vélhetően sikkasztott vagyon egy része. Így ebben az ügyben összemosódhatnak a Kulcsárral tudatosan összejátszók és a jóhiszemű ügyfelek.

Komáromi Gergely