MSZP-sek is leszavazták a gazdasági államtitkárt

Vágólapra másolva!
MSZP-s segítséggel szavazták le a gazdasági minisztérium politikai államtitkárának interpellációra adott válaszát a parlamentben. Dióssy Gábort Manninger Jenő fideszes képviselő interpellálta a rossz és balesetveszélyes utak miatt. A leszavazott válasz szerint a közutak jelenlegi állapota nem csak az utóbbi évekre, hanem az útfenntartási munkák több évtizedes elmaradására vezethető vissza.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés 136 igen, 137 nem szavazat (köztük négy MSZP-s) és szintén szocialista képviselőktől származó három tartózkodás mellett leszavazta Dióssy Gábor válaszát Manninger Jenő fideszes képviselőnek a balesetveszélyes közutakról szóló interpellációjára.

Az ellenzéki képviselő azt mondta: arra a lendületre, ahogy az elmúlt három évben tették tönkre az utakat, senki sem számított. 2002-től folyamatosan csökkentették az útfenntartásra, útfelújításokra fordított költségvetési forrásokat - tette hozzá.

Dióssy Gábor válaszában közölte: a közutak jelenlegi állapota nem csak az utóbbi évekre, hanem az útfenntartási munkák több évtizedes elmaradására vezethető vissza.