Első fokúra mérsékelték a készültséget a Hernádon

Vágólapra másolva!
Első fokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Hernád teljes magyarországi szakaszán - jelentette be az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szóvivője csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Csont Csaba elmondta: a gesztelyi mértékadó vízmércén észlelt apadó vízállásra tekintettel megszüntették a másodfokú árvízvédelmi készültséget. A Hernád vízszintje jelenleg 260 centiméter. Az első fokú készültségben lévő árvízvédelmi szakaszok hossza hatvankét kilométer - tette hozzá.

A Hernádon levonuló árhullám szintje átlagosan 60-80 centiméterrel maradt el a 2004 augusztusában levonult eddigi legnagyobb árhullám szintjétől. A tavalyi évben készített légi felvételek alapján 110 négyzetkilométer nagyságú részt öntött el a Hernád vize. Ez a terület az árvízvédelmi töltések közötti hullámtéri és a nyílt ártéri területeket is magába foglalta - közölte az igazgatóság szóvivője.

Beszámolt arról, hogy az árvízvédelmi vonalak mentén az árhullám levonulásának ideje alatt több helyen káros árvízi jelenségeket - szivárgó és fakadó vizek - észlelt a figyelőszolgálat, de ezek nem veszélyeztették a töltések védelmi képességét, így jelentősebb beavatkozásra nem volt szükség.

A belvízvédelmi helyzetről elmondta: a Bodrogközben és a dél-borsodi területeken továbbra is első fokú belvízvédelmi készültség van érvényben. Az elmúlt 24 órában négy üzemelő szivattyútelep 308 ezer köbméter vizet emelt át a Bodrogba, az elöntött területek nagysága 6800 hektár.