Gumibot helyett sokkolót kapnak a rendőrök

Vágólapra másolva!
A rendőrség tervei szerint jövőre a gumibotokat felválthatja az elektromos sokkoló. A Nyugat-Európában és Amerikában már bevált eszköz a rendőrség szerint humánusabb és hatékonyabb, mint a gumibotos ütlegelés.
Vágólapra másolva!

Új kényszerítő eszközt tesztel hamarosan a rendőrség. A tervek szerint a gumibotokat elektromos sokkolókkal váltják fel. Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-Főkapitányság (ORFK) szóvivője az [origo]-nak azt mondta, hogy egy hónapon belül kiírnak egy tendert száz darab sokkoló megvásárlására.

Az új eszközt laktanyai körülmények között próbálják majd ki, műszaki és orvosi szakvéleményeket is készíttetnek majd. Az elektromos sokkoló ránézésre hasonlít a gumibotra, Garamvölgyi szerint egy rúdelemlámpára emlékeztet. Az eszközzel azonban nem ütni kell, hanem elég hozzáérinteni a veszélyes személyhez. "A sokkoló okozta áramütés volttal történik, amper nincs benne, ezért egészségügyi károsodást nem okoz" - jellemezte a fegyvert a szóvivő. Egyes információk szerint azonban a sokkoló az esetek kevesebb mint 1 százalékában ugyan, de halált is okozhat.

A sokkoló az izmokra hat, így a megtámadott nem tud rendesen mozogni. Ezért hatékonyabb, mint a gumibot, hiszen aki elviseli a fájdalmat, az képes küzdeni akkor is, ha közben gumibottal ütik. Ugyanakkor helyettesíteni lehet vele a lőfegyverhasználatot is bizonyos esetekben.

Garamvölgyi azt mondta, hogy az eszköz Nyugat-Európa számos országában bevált, ezzel együtt a hazai bevezetése előtt alapos vizsgálatok várhatók. A rendőrségi törvényben a kényszerítőeszközök között szerepel a sokkoló, így bevezetésének nincs törvényi akadálya.

Az eszköz hivatalos definíciója így hangzik: "Elektromos feszültség útján átmenetileg védekezésre képtelen állapotot előidéző eszköz. Jelenleg csak a fegyveres erők, testületek és rendvédelmi szervek állományába tartozó személyek részére értékesíthető."

A rendőrség 18 millió forintot szán az első száz darabra, Garamvölgyi szerint a piaci ár 50-200 ezer forint között van. A börtönökben már van, ahol használnak Magyarországon elektromos sokkolót, a Büntetés-végrehajtás Központi Ellátó Intézete tavaly több közbeszerzést is kiírt sokkolókra. Az akkori pályázatok jóval olcsóbb eszközökre szóltak: a börtönőrök 10-20 ezer forintos sokkolókat kaptak.

Illegálisan 6400 forintért is lehet már venni Magyarországon sokkolót, amiben halogén izzós elemlámpa is van. Tízezer körül olyan is kapható a feketepiacon, amivel kis töltényeket is ki lehet lőni, illetve van szirénával felszerelt, ijesztgetésre is alkalmas változat. E termékek - ha valódiak az internetes hirdetések - viszonylag könnyen beszerezhetők Magyarországon, de megvásárlásuk és terjesztésük is törvénytelen.