Megbüntették a romákat kizáró diszkót

Vágólapra másolva!
Az emberi méltóság megsértéséért első fokon fejenként 150 ezer forint kártérítésre ítélte a bíróság azt a kft.-t, amelynek nagyhalászi diszkójába nem engedtek be négy roma fiatalt. A diszkó üzemeltetőjének az ítélet szövegét ki kell függesztenie a szórakozóhelyen.
Vágólapra másolva!

Az első fokon eljáró Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság fejenként százötvenezer forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte a megye egyik legfelkapottabb diszkójának üzemeltetőjét, mivel az tavaly áprilisban kétszer is megtagadta négy roma fiatal belépését a szórakozóhelyre, vélhetően azok származása miatt - áll a Másság Alapítvány közleményében.

A Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) által képviselt négy fiatal ügyében a bíróság 2005. június 13-án megállapította, hogy a nagyhalászi Júlia Centrál Diszkóbárt üzemeltető Júlia Centrál Kft. azzal, hogy nem engedte a fiatalokat a diszkóban szórakozni, megsértette emberi méltóságukat, valamint az egyenlő bánásmód követelményét.

A diszkó üzemeltetőjét a bíróság eltiltotta a további jogsértéstől, és arra kötelezte, hogy az ítélet rendelkező részét a Júlia Centrál Diszkóbárban két hónapra kifüggessze.

A bíróság a bizonyítási eljárás során figyelembe vette, hogy a diszkóba a Jogvédő Iroda roma származású tesztelőit sem engedték be. A sértetteket a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda ügyvédje, Muhi Erika képviselte, az ügyet az Európai Roma Jogok Központja is támogatta. Az ítélet nem jogerős.

(OS)