Palackpadok a belvárosban

Vágólapra másolva!
Feleslegessé vált pillepalackokból, rossz gáztűzhelyből és összetört szélvédőkből készítettek utcai szobrokat, padokat és festményeket egy alkotócsoport tagjai, ezzel is bizonyítva, hogy mennyi mindent lehet újrahasznosítani. A kiállítás vasárnapig látható a belvárosi Hajós utcában.
Vágólapra másolva!

Furcsa utcai szobrokkal, festményekkel és egyéb műtárgyakkal találkozhat, aki elsétál az Opera mellett található Hajós utcába. A kiállított tárgyak mindegyike újrahasznosított anyagokból készült. Az ülőhelyként is szolgáló színes utcai bútorokhoz például feleslegessé vált pillepalackokat olvasztottak be, de van olyan szobor is, amihez egy rossz babakocsit vagy egy tönkrement gáztűzhelyt használtak az alkotók.

A DNS Group tagjai a kiállítással hívják fel a figyelmet arra, nem biztos, hogy minden használhatatlan, amit a szemétbe dobnánk. Emellett ezekkel a tárgyakkal szeretnék színesíteni az utcákat, hogy az emberek jobban érezzék magukat, több kedvük legyen a szép időben egy belvárosi padon időzni.

A kiállítás alkotóin kívül mások is vannak, akik a művészeten keresztül hirdetik a környezetvédelmet. Varga Viktória, a Retextil Csoport tagja ruhákból, gumiból, bőrből és fémből készít jelmezeket, kisebb tárgyakat és műalkotásokat. Annyi fölösleg van, hogy bőven van miből dolgozni - mondta az [origo]-nak Varga. A környezetvédő művészek azt szeretnék elérni, hogy minél többen lássák be, hogy a szelektíven gyűjtött, megtisztított hulladékokból - például a pillepalackokból - hasznos és szép tárgyakat lehet előállítani.

Varga Viktória szerint környezetvédelmi szempontból az egyik legnagyobb problémát a tetrapack dobozok jelentik, mert ennél a csomagolóanyagnál három különböző anyagot - műanyagot, fémet és papírt - préselnek össze úgy, hogy később lehetetlen szétválasztani őket. A művész ezért most egy olyan szobron dolgozik, mely kizárólag ilyen dobozokból készül.