Százhetven párt működik Magyarországon

Vágólapra másolva!
Tavaly és idén összesen 8 új politikai tevékenységű szervezetet jegyeztek be Magyarországon. Megalakult többek között a Magyar Autósok és Motorosok Pártja, az Internetes Demokrácia Pártja, a Harmadik Erő, a Kisemmizettek Pártja és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Pártja.
Vágólapra másolva!

Jelenleg 45.421 társadalmi szervezet, ebből 170 párt van bejegyezve Magyarországon. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács nyilvántartása és tájékoztatása szerint összesen 1.185 olyan társadalmi szervezet működik, amely politikai tevékenységet folytat. Tavaly hat politikai szervezetet jegyeztek be, és ötöt töröltek, idén kettő bejegyezését regisztrálták, és tizenkettő szűnt meg.

A múlt évben alakult például a Magyar Autósok és Motorosok Pártja, az Internetes Demokrácia Pártja, a Harmadik Erő, a Kisemmizettek Pártja és a Kölcsönös Gazdasági Segítség Pártja. A legtöbb, több mint ötven politikai szervezetet 1990-ben vették nyilvántartásba.

A Legfelsőbb Bíróság egy korábbi állásfoglalása rögzíti, hogy társadalmi szervezet nyilvántartásba vételekor vizsgálni kell, hogy a választott elnevezés megfelel-e a névkizárólagosság, a névszabatosság és a valódiság követelményeinek. Nem lehet új szervezetet létrehozni egy már létező pártéhoz megtévesztésig hasonló elnevezéssel.