A Belügyminisztérium miatt nőnek a roncshegyek

Vágólapra másolva!
Nem működik az a fél éve érvényben lévő rendelet, amely a roncsautók visszagyűjtését és újrahasznosítását írja elő. A jogszabály értelmében a gyártó és kereskedő cégeknek június végéig kell megoldaniuk a visszagyűjtést, a 24 forgalmazó cég közül eddig erről 3 gondoskodott. Ugyancsak nehezíti a visszagyűjtést, hogy a Belügyminisztérium lazított a rendeleten: a roncsot nem kötelező a bontókban leadni, így azok többsége erdőkben és útszélen végzi. A környezetvédelmi tárca a rendelet szigorítását ígéri.
Vágólapra másolva!

Június 30-a után felfüggesztheti a környezetvédelmi hatóság azoknak a gépjármű-kereskedőknek az engedélyét, amelyek nem gondoskodnak az általuk forgalmazott, leselejtezett autók visszavételéről. Ez az autóforgalmazók többségét érintheti, mivel a 24 importőr cég közül eddig mindössze 3 kötött szerződést az autóbontókkal a roncsok visszavételéről.

A roncsautókról szóló rendelet január elsején lépett életbe, ennek értelmében a hulladékká vált autók visszagyűjtése és újrahasznosítása a gyártók, forgalmazók feladata. A gyártók a roncsok visszagyűjtését többféle módon is megoldhatják: vagy maguk építenek ki gyűjtőhálózatot, vagy pedig egy erre szakosodott szervezetettel kötnek szerződést. A cél, hogy az autótulajdonos 50 kilométeres körzeten belül le tudja adni tragacsát. Jelenleg csak a 2002 után gyártott autókra vonatkozik a jogszabály, ami a hazai járműpark 20 százalékát érinti, 2007-től viszont minden autóra érvényes lesz.

Erdey György, a környezetvédelmi minisztérium helyettes államtitkára az [origo]-nak elmondta: a gyártóknak több mint fél évük állt rendelkezésre, hogy kiépítsék a visszagyűjtést biztosító hálózatot, ezt több forgalmazó mégsem tette meg. A környezetvédelmi tárca szerint a kereskedők engedélyeit mégsem függesztik fel tömegesen, jelenleg ugyanis több autókereskedő tárgyalásokat folytat a roncsok átvételéről az erre specializálódott cégekkel.

A forgalmazók viszont abban bíznak, hogy a kormánnyal sikerül megállapodniuk a határidő szeptember végére történő kitolásáról. Győző Gábor, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének ügyvezető elnöke szerint a roncsok visszagyűjtése akkor se működne, ha minden gyártó kiépítené a maga hálózatát. Hiába van érvényben ugyanis a roncsautó-rendelet, az első negyedévben keletkezett 20-25 ezer tragacs közül kevesebb, mint 1000 került a regisztrált bontókhoz, a többi leselejtezett jármű egyszerűen eltűnt. Győző szerint ennek az az oka, hogy a Belügyminisztérium lazított a roncsokra vonatkozó előírásokon.

A jogszabály eredetileg azt tartalmazta, hogy a tulajdonos csak az autóbontók által kiadott igazolással szabadulhat meg az autóhoz kötődő kötelezettségektől, többek között a súlyadótól és a biztosítástól. A Belügyminisztérium szerint viszont ez sértette a tulajdon feletti rendelkezés szabadságát, így ezt a passzust kivették a rendeletből, ami viszont azt eredményezte, hogy megugrott az eltűnt roncsok száma. A kiskapu létét elismerte a környezetvédelmi minisztérium is, Erdey Görgy elmondta: a tárca levélben kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a rendelet szigorítását, hogy a jövőben csak a bontóknál lehessen leadni a roncsokat. A módosításról a héten kezd tárgyalásokat a két minisztérium.

A forgalmazók nehezményezik azt is, hogy a roncsok visszagyűjtéséhez szükséges engedélyekkel jelenleg csak egyetlen cég, a 60 teleppel rendelkező Car-Rec Kht. rendelkezik, amely így egyeduralkodó a piacon. Az eddig megkötött három szerződést (a Suzukival, a HungaroLadával, valamint az Opelt és Chevrolet-t forgalmazó GM) is a Car-Rec hozta tető alá. Balatoni Henrik, a kht. ügyvezetője viszont állítja, hogy a Car-Recen kívül több cég is foglalkozik a roncsok újrahasznosításával, többek között az Ereco Rt. és a Laocker Kht. Balatoni elmondta: a jogszabály szerint a gyártók és a forgalmazók feladata lenne a hálózatok kiépítése, a cégek azonban ennek érdekében semmit nem tettek, ráadásul a megkötött szerződések értelmében a kereskedők a roncsok átvételéért semmit nem fizetnek.

Szabó András