Brutálisan vitték el a megvert kisfiút a végrehajtók

Vágólapra másolva!
Megfélemlítő légkörben, brutálisan jártak el a végrehajtók, gyakorlatilag erőszakkal vitték el a tizenegy éves makói kisfiút az intézetből Németországba - mondta Nagy Zoltán, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa. Az orvosok hiába kérték, hogy legalább a kivizsgálást várják meg. Sebestyén végül maga döntött úgy, hogy az apjával megy. Az édesanya mindkét országban beadta a bírósághoz a gyermek-elhelyezési igényét.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Sebestyén édesanyja

A gyermek kivizsgálásának nem tudtunk a végére járni, mert a végrehajtók tegnap este el akarták vinni gyakorlatilag erőszakkal - nyilatkozta Nagy Zoltán, az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet főigazgató főorvosa. "Egy 140 kilós marcona alak azt mondta, ha a fejére áll, akkor is elviszem" - mondta a főorvos, aki szerint az orvosok sokkal több tiszteletet érdemelnének, mint amilyen agresszíven a bírósági végrehajtók viselkedtek velük, akik a gyermek Németországba, apjához való visszavitelére utasító bírósági határozat birtokában cselekedtek. Az orvosok végül úgy találták, hogy Sebestyén állapota megnyugtató. A gyermek végül maga döntött úgy, hogy az apjával megy, az ölébe ült és hozzásimult, amit az orvosok megnyugtatónak találtak.

"Tegnap mindkét szülővel beszéltünk, de ők nem tudtak kompromisszumra jutni. Az egyedüli partnerünk a gyerek volt" - mondta a Sebestyént kevesebb mint egy napig kezelő osztályos orvos, Sirkó Éva. "A gyerek egész nap attól félt, hogy bilincsben viszik el a rendőrök, mert ezt olvasta az újságban valahol" - mondta, hozzátéve, hogy Sebestyén nem volt pszichotikus állapotban, nyugodtan viselkedett és lemondott az öngyilkossági szándékról, bár Németországban továbbra sem akar élni. Az apa állítólag ígéretet tett az orvosoknak, hogy Németországban pszichológussal vizsgáltatja ki a fiát. Reggel telefonáltak az intézetbe, hogy rendben megérkeztek - mondta Nagy Zoltán.

"Az apai bántalmazás tényét nem volt időnk kivizsgálni. A tettlegességet elismerte, elmondta a gyerek, és a papa is említette" - fogalmazott az pszichiáter. Morvai Krisztina, a Női- és Gyermekjogi Központ vezetője szerint a gyámhatóságnak kellett volna intézkedni, amely tegnap egy aláírással meg tudta volna akadályozni a gyermek elvitelét, arra hivatkozva, hogy amíg a bántalmazás gyanúja fennáll, az apának nem szabad visszaadni a gyereket. Az orvosok szerint azonban jelen volt a kirendelt gyámhatósági képviselő, ő azonban nem tett semmit. "Akkor mulasztott" - mondta Morvai Krisztina.

A Pszichiátriai Intézet jogi lépésekre készül, hogy a jövőben ne fordulhasson elő, hogy egy bírósági határozat miatt leállítsanak egy indokoltan elkezdett pszichiátriai kezelést. "Amikor valaki hozzánk segítségért fordul, amíg a helyzet nem tisztázódik, addig semmiféle bírósági határozat ezt nem bírálhatná felül" - fogalmazott Nagy Zoltán.

"A gyermek önként, befolyástól mentesen hagyta el édesapjával az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet, ahol megállapítást nyert, hogy a gyermek ott tartózkodásának semmilyen indoka nem volt" - nyilatkozta Krejniker Miklós, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke. Hozzátette, hogy az intézkedés nem a gyermek ellen vagy a végrehajtó védelmére, hanem "a rend fenntartására irányult", hiszen "a végrehajtó eljárása nagyon hasonlatos egy bírósági tárgyaláshoz, s ott rendnek kell lennie" - fogalmazott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közölte, hogy a bírósági végrehajtó kérte a karhatalmi kirendelést, a BRFK két egyenruhás járőre biztosította a végrehajtó biztonságát.

Öngyilkos akart lenni, ha visszaviszik

Mint arról korábban beszámoltunk, a tizenegy éves Sebestyén egy bírósági ítélet szerint apjához került, amikor szülei elváltak. Erről egy bonni bíróság előtt egyeztek meg a szülők. Sebestyén azonban tavaly húsvét óta mégis édesanyjánál élt, Makón. A gyerek ugyanis azt állította, hogy az apja bántja őt, fél tőle, és ezért Magyarországon akar maradni. Azzal is fenyegetőzött, hogy öngyilkos lesz, ha vissza kell mennie Németországba.

Az apa a rendőrséghez fordult, hogy visszakapja a gyereket. Mivel a jog szerint nála kellene élnie a gyereknek, ezért a hatóságok felszólították az anyát, hogy adja vissza gyermekét. Mivel ennek nem tett eleget, kedden rendőrök mentek Sebestyénért. Őt azonban nagymamája egy budapesti pszichiátriára, az OPNI-ba, (vagy népszerű nevén a Lipótra) vitte, mert szerinte a gyerek rossz idegi állapotban volt.

A Duna TV szállította az apát

A kórházban azt tervezték, hogy a következő néhány nap alatt kivizsgálják Sebestyén állapotát. Ezt azonban Sebestyén apja megakadályozta. Kedd este saját felelősségére kivitte a kórházból kisfiát. A Női- és Gyermekjogi Központ közleménye szerint Sebestyén apját a Duna TV kocsijában szállították a helyszínre. A kocsiban állítólag két rendőri igazolványt felmutató személy is ült. A Duna TV kocsija a kisfiút és apját ezután a televízió épületébe vitte, ahol "exkluzív nyilatkozatot adtak". A Központ követeli, hogy vizsgálják ki, "a Duna Televizió milyen formában vett részt a Sebestyén ellen vezetett végrehajtási eljárásban", mert szerintük kétséges, hogy ez megfelelt-e az irányadó jogi és etikai normáknak. A Duna TV cáfolta, hogy rendőrigazolványt mutattak volna fel a kocsiból.

"A Duna tévével egy olyan szóbeli megállapodást kötöttem, hogy akkor nyilatkozunk, ha objektívek lesznek. Teljesen elegünk lett abból, hogy hiába szólaltam meg bármelyik médiában, mert egyoldalúan az anya oldalára álltak, és végig egy brutális apáról beszéltek; ennek az apának tegnap az ölében ült a gyermek, úgy nyilatkozott" - hangsúlyozta az apa jogi képviselője, Kollár Andor.

Az édesanya beadta a gyermek-elhelyezési igényét

A németországi Bonnba vitt makói kisfiú anyja mindkét országban benyújtotta a bírósághoz gyermek-elhelyezési igényét - közölte az anya jogi képviselője az MTI-vel. Erdélyi Miklós elmondta: ügyfele álláspontja továbbra is változatlan, a gyermek érdeke az anyánál történő elhelyezést, nevelést és felügyeletet indokolja. A szülők válópere, azon belül a gyermekelhelyezés folyamatban van; az anya a Bonni Családjogi Bírósághoz és a Szegedi Városi Bírósághoz is benyújtotta igényét a most elvitt kisfiúra és öccsére egyaránt - tette hozzá.

A minisztérium nem tartja felelősnek magát

Göncz Kinga, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium vezetője szerint vitatható volt a civil szervezetek szerepe az ügyben. Szerinte a dolgok a gyermek érdeke ellenében történtek. "Nagyon sokszor az a helyzet, hogy a szülők a gyereken keresztül próbálnak egymásra ütni, és egymás ellen lépni. Több pszichológiai vizsgálat is volt, amelyek azt mutatták, hogy nem ilyen egyértelmű a helyzet. A gyerek ragaszkodik mind a két szülőjéhez." - mondta egy reggeli tévéműsorban. Göncz úgy vélte, ebben az ügyben a minisztériumnak nincs mozgástere az érvényes, kiadatásról szóló bírósági határozat miatt.