Herényi és az MDF jó hírnevet sértett

Vágólapra másolva!
Elsőfokú ítéletben mondta ki a bíróság, hogy Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője és a párt megsértette öt korábbi képviselőjének jó hírnevét. Herényi ugyanis jogtalanul jelentette be, hogy az öt képviselő már nem tagja a frakciónak, mert kizárták őket. Az MDF fellebbez adöntés ellen.
Vágólapra másolva!

Herényi Károly és az MDF megsértette az MDF-ből tavaly szeptemberben kizárt öt képviselő jó hírnevét azzal, hogy a frakcióvezető valótlanul állította: a képviselők frakciótagsága kizárás folytán megszűnt - mondta ki pénteken, elsőfokú nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság. Bebizonyosodott, hogy a képviselők kizárása nem az arra vonatkozó szabályok szerint történt meg, ezért Herényi nem mondott igazat - indokolta a döntést Pataki Árpád bíró. Az MDF és Herényi Károly fellebbeznek a döntés ellen, így a polgári per a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.

Az MDF-ből kizárt öt képviselő, Balsai István, Horváth Balázs, Kelemen András, Font Sándor és Szászfalvi László korábban azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a kizárásukról szóló bejelentés jogellenes volt, ezáltal Herényi Károly és az MDF kárt okozott nekik és megsértette személyiségi jogaikat. A kizárt képviselők azt is kérték, hogy a bíróság kötelezze Herényi Károlyt arra, hogy az Országgyűlés előtt kérjen bocsánatot a felperesektől.

Az öt képviselő eredetileg az Országgyűlés, az Országgyűlés Hivatala és Herényi Károly ellen indított pert, tavaly novemberben azonban a Fővárosi Bíróság megszüntette az Országgyűlés elleni eljárást, s ezt a Fővárosi Ítélőtábla döntése is megerősítette. Ezt követően a képviselők idén áprilisban a pártot is beperelték, mert szerintük a kizárásukról való döntésben az MDF és annak választmánya is részt vett. Közben elálltak az Országgyűlés Hivatala elleni keresetüktől.

Az MDF eredetileg 22 fős frakciójából Herényi Károly az öt felperest tavaly szeptemberben azzal az indoklással zárta ki, hogy a képviselők eltértek az MDF országos választmánya által meghatározott politikai irányvonaltól. A frakcióból később kizárták Lezsák Sándort és Balogh Lászlót is, s ezt követően további hét képviselő távozott a képviselőcsoportból, amely tavaly novemberben alakult újjá nyolc képviselővel. A kizárt és kivált 14 képviselő függetlenként folytatta munkáját, később hatan a Fidesz frakciójához csatlakoztak, köztük a pert indító öt politikusból Balsai István, Kelemen András, Font Sándor és Szászfalvi László.