Hiába az elrettentő bírság, burjánzik a parlagfű

Vágólapra másolva!
Annak ellenére nem kaszálják egyelőre a parlagfűvel borított területeken az allergiáért felelős gyomnövényt, hogy júliustól a szennyezett területeken a hatóságok kényszerkaszálást rendelhetnek el, aminek költségeit a terület tulajdonosa kénytelen állni. A civil szervezetek szerint ennek oka, hogy az önkormányzatokat nem ellenőrzi senki, hogy tartsák szemmel a fertőzött területeket. A kormány viszont bizakodó, idén már a pollenkoncentráció csökkenését várja.
Vágólapra másolva!

A parlagfűvel szennyezett területek jelentős részén annak ellenére egyelőre nem kaszálják az allergén gyomnövényt, hogy a területek tulajdonosainak július elsejéig ezt kötelező lenne megtenniük. Július elsejétől ugyanis az illetékes hatóságok a fertőzött területen kényszerkaszálást rendelhetnek el, aminek költségeit a terület tulajdonosára terhelik. A mentesítés nemcsak vidéken késik, hanem Budapest belvárosában is jelentős parlagfű által elhódított területek találhatók. Az [origo] munkatársai ilyen helyekre bukkantak többek között a Nyugatinál található posta mögött, ahol a vasúti sínek helyén burjánzik a gyomnövény. Ugyancsak szennyezett az Operaház melletti Hajós utcában található építési telek, valamint az ÁNTSZ XIII. kerületi intézetének közelében az a több száz hektáros területet, ahol lakópark épül.

A civil szervezetek szerint hiába írja elő az idén módosított növényvédelmi törvény a kényszerkaszálást, jelentős eredmény ettől sem várható, mivel nem ellenőrzi senki, hogy az önkormányzatok valóban szemmel tartják-e a szennyezett területeket, és ahol szükséges, ott el is rendelik-e a kényszerkaszálásokat. Kelen Andrásné, a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület (PME) elnökhelyettese az [origo]-nak elmondta: a hatékony fellépéshez külön kormánybiztosra lenne szükség, aki koordinálja a mentesítést, valamint ellenőzi, hogy a kényszerkaszálásokra félretett 500 millió forintot valóban hatékonyan költik-e el. Ennek hiányában maradhat a jelenlegi helyzet, amikor az augusztusi csúcsszezonban az allergén pollenek száma elérheti a köbméterenkénti 800 ezret is, miközben az egészségügyi határérték 20-30 pollen.

Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) pedig a növényvédelmi törvény módosítását is elhibázottnak tartja. Pós Péter, az ABOSZ elnöke elmondta: az eredeti tervezetben még az szerepelt, hogy júliustól a szennyezett területekről a parlagfüvet el kell távolítani, ehelyett azonban az került a törvénybe, hogy a parlagfű virágzását kell meggátolni. ABOSZ elnöke szerint ez azért jelent problémát, mert a hatóságok kártérítési perektől tartva az augusztusi virágzás előtt feltehetően nem merik majd elrendelni a kaszálást. Virágzás idején pedig kaszálni már nem ajánlott, mivel attól csak még több pollen jut a levegőbe.

Péterfia Éva, a népegészségügyi kormánymegbízotti iroda főosztályvezetője szerint viszont már az idén várható, hogy csökken a levegő pollenkoncentrációja. A módosított növényvédelmi törvény ugyanis felgyorsítja majd a hatósági ügyintézést. Az elmúlt években ugyanis a többszöri hatósági felszólítások miatt az intézkedés akár 120 napig is elhúzódhatott, ami után pedig oka fogyottá vált a fellépés, mivel az esetek többségében addigra már elvirágzott a parlagfű. A kormány júliusig számos akcióval próbálja felhívni a kaszálásra a figyelmet: a héten Heves megyében 14, Budapesten pedig 39 parlagfű ellenes akciót szerveztek. A vidéki és a fővárosi Váci úti OBI áruházakban pedig egy zacskó virágmagot kapnak azok, akik gyökerestül visznek be parlagfűvet.