Másfél órára elsötétül az RTL Klub képernyője

Vágólapra másolva!
Másfél órás műsorszünetet rendelt el az RTL Klubnál az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT); a bíróság megerősítette a testület korábbi állásfoglalását arról, hogy a kereskedelmi televízió két éve nem megfelelő időpontban sugározta a Mónika című show-műsort - jelentette be az ORTT.
Vágólapra másolva!

Az ORTT 2003. december 18-án kilencven percre felfüggesztette a Magyar RTL Televízió Rt. műsorszolgáltatási jogosultságát. A határozatot a televízió bíróság előtt megtámadta, amely viszont jogerősen megállapította, hogy a műsorfelfüggesztést végre kell hajtani.

A 2003-as ORTT-határozat szerint az RTL Klub Mónika című műsorának 2003. december 1-jei adása megsértette a médiatörvényt, a kiskorúak személyiségfejlődésének védelmét célzó rendelkezéseket, mivel a tizennyolc éven aluliak fizikai, szellemi, erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására alkalmas műsorszámot nem 22.00 óra és 05.00 óra között tűzte műsorára.

A Mónika-show "Segítség, a gyermekem pedofil áldozata lett!" című műsorszámának 2003. december 1-jén 17.31 órakor történt sugárzása miatt az ORTT másfél órás műsorszünetet rendelt el, amelyet a tévé 2003. december 22-én 17 óra 30 perctől lett volna köteles végrehajtani.

Az RTL Klub a bíróság döntése után arról tájékoztatta az ORTT-t: nem tudja végrehajtani a határozatot, mivel az 2003. december 22-én 17.30 és 19.00 óra közötti végrehajtást írt elő. Az ORTT erre való tekintettel újabb, 2005. június 15-i határozatával azt rendelte el, hogy a szankciót a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül, munkanapon 17.30 és 19.00 óra között kell végrehajtani. Az RTL Klub hétfőn kézhez vette a határozatot - tájékoztatott az ORTT.