A WC-ben detoxikálnak a Siófoki Kórházban

Vágólapra másolva!
Nyáron a Balaton környéki településeken, főleg Siófokon jelentősen megnő az alkoholmérgezéses, drogos vagy öngyilkossági kísérletet végrehajtó betegek száma. A városi kórháznak nincs megfelelő osztálya a kezelésükre, mégis hozzájuk szállítják be szinte az összes esetet. Jobb híján vagy a belgyógyászaton, vagy az idegosztályon, vagy a WC-ben látják el őket. Külön problémát jelentenek a 14 és 18 év közötti drogos és alkolmérgezéses esetek. Őket ugyanis, mivel még nem felnőttek, a gyerekosztályon kell elhelyezni a három-négyévesek között.
Vágólapra másolva!

Nyáron a Balaton környékén, különösen az olyan településeken, mint Siófok, ahol sok a szórakozóhely, jelentősen megnő az alkoholmérgezéses, drogos vagy gyógyszerrel, növényvédő szerrel öngyilkossági kísérletet végrehajtó betegek száma. Dr. Varga Ferenc, a siófoki kórház főigazgató főorvosa szerint ezeket az eseteket addiktológiai osztályon vagy addiktológiai gondozóban kellene kezelni, náluk azonban egyik sincs, mégis hozzájuk szállítják be szinte az összes esetet.

"Ha életveszélyes az állapotuk, akkor az intenzív osztályon gond nelkül el tudjuk őket látni" - mondja a főigazgató. A problémát azok az esetek jelentik, melyek nem szorulnak ennyire komoly ellátásra, de azért kezelni, például detoxikálni kell őket. Csakhogy erre a kórházban nincs sem megfelelő osztály, sem elég ember. Így jobb híján vagy a belgyógyászaton, vagy az idegosztályon, vagy a WC-ben látják el őket. "Ráadásul vannak dühöngő típusok, akik szembeszállnak a személyzettel" - meséli Varga Ferenc.

Külön problémát jelentenek a 14 és 18 év közötti drogos és alkolmérgezéses esetek. Őket ugyanis, mivel még nem felnőttek, a gyerekosztályon kell elhelyezni. "Három-négyévesek közé kell befektetnünk őket. Ennek a szülők, érthető módon, nem örülnek" - fogalmaz a főigazgató. Varga Ferenc szerint a helyzet júliusban és augusztusban tovább fog romlani, mert még több turista érkezik a városba. "Valahonnan pénzt kellene szerezni egy 24 órás addiktológia létrehozására, és akkor idehozhatják őket" - állítja. Megoldás lehetne az is, ha folytatódna a kórház rekonstrukciója, és új helységek épülnének. Egyelőre azonban erre sincs pénz.

Pedig azt, hogy nem lehet például a pszichiátriai betegeket és részegeket egy osztályon kezelni, már korábban máshol is kifogásolták az orvosok. A Pszichiátriai Szakmai Kollégium még beadványt is írt az Egészségügyi Minisztériumhoz a detoxikáló állomások ügyében. Azt kifogásolták, hogy több kórházban is a pszichiátriai osztályokra hárították a detoxikálással járó feladatokat, ezzel veszélyeztetve az osztályok működését.