[origo] itthon

100
90

Megtalálták a kecskeméti maffiaper védett tanúját

MTI|2005. 07. 01., 15:09|

A rendőrség ismét felvette a kapcsolatot azzal a szerb férfival, aki tanúként vesz részt a kecskeméti maffiaperben. A férfi csütörtökön tűnt el.

A rendőrség ismét felvette a kapcsolatot azzal a szerb férfival, aki tanúként vett részt a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon R. László és tíz társa ellen folyó perben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken. Garamvölgyi László elmondta, hogy a hatóságokkal vádalkut kötött, szerb-montenegrói állampolgárságú tanú "csak ideiglenesen került ki a rendőrség látóköréből". Garamvölgyi elmondta: a tanú nincs benne a tanúvédelmi programban, a férfinak csak személyi védelem jár.

A Kecskeméten folyó maffiaper csütörtöki tárgyalási napján, a tanácsvezető bíró bejelentette, hogy a korábban kihallgatott szerb-montenegrói állampolgárságú tanú, és egy másik tanú szembesítése elmarad, mert a férfi eltűnt. A tanácsvezető bíró elmondta: a rendőrök által megbeszélt időpontban nem jelent meg a tanú, akit Kecskemétre kellett volna szállítani.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróságon R. László és tíz társai elleni büntetőperben az ügyészség emberölés előkészülete, fegyvercsempészet és lőfegyverrel való visszaélés miatt emelt vádat. A hatóságok szerint az R. vezette bűnözői csoport egy rivális banda vezetőjének megölésére készült és ezért csempészett be az országba fegyvereket. A szerb férfi, aki a bűnügy nyomozati szakaszában még gyanúsítottként szerepelt, vádalkut kötött a hatósággal, és a bíróság előtt terhelő vallomást tett R.-ékre.

(MTI)

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »