Válsághelyzet lesz az EU-ban a sok öreg miatt

Vágólapra másolva!
Az Unióban - Nagy-Britannia és Franciaország kivételével - 10-15 százalékkal csökken a népesség a következő években. Több mint húszmillió fővel csökken a munkaképes korú lakosság, ugyanakkor, mivel jelentősen megnőtt a várható élettartam, 2050-ig 180 százalékkal nő a nyolcvan évesnél idősebbek száma. Az Európai Bizottság szerint válsághelyzet várható a népesség elöregedése miatt.
Vágólapra másolva!

A népesedési világnapon indított új weboldalt a Miniszterelnöki Hivatal. A népesedéssel foglalkozó, nepinfo.hu elnevezésű oldalon mindenki megismerheti a hazai és nemzetközi demográfiai adatokat, illetve a kormány népesedéspolitikai intézkedéseit. A látogatók tájékozódhatnak arról, hogy milyen nemzetközi szervezetek tartják nyilván a világ népességének alakulását, de végezhetnek népesség előreszámítást is. A honlap szolgáltatása a Népesedési Adattár, ahonnan letölthetők a legfrissebb tudományos kutatások és tanulmányok.

Az oldal felhívja a figyelmet egy aggasztó tanulmányra az Európai Unió tagországainak demográfiai helyzetéről. Eszerint 2030-ig előreláthatólag 20,8 millióval csökken a munkaképes korú lakosság létszáma, illetve 18 millióval lesz kevesebb gyerek és fiatal. Bár a bevándorlás némileg segíthet, korántsem helyettesítheti azokat a reformokat, melyek növelhetnék a gyerekvállalási kedvet. A jelentés szerint ugyanis Európában kevesebb gyerek születik, mint amennyit a lakosság vállalni szeretne.

Az EU öt legnagyobb tagországa közül csak Nagy-Britanniában és Franciaországban várható a lakosság számának növekedése a következő években, az EU egészében a népesség 10-15 százalékkal csökkenni fog. A helyzet Cipruson, Csehországban és Szlovákiában a legrosszabb.

2050-ig 180 százalékkal nő a 80 évesnél idősebbek száma

Ugyanakkor Európában jelentősen megnőtt a várható élettartam, és az idősebb korosztályok általános egészségügyi állapota is sokat javult. Éppen ezért 2030-ra 24 millióra emelkedik a munkaviszonyban álló 55-64 évesek száma, és 34,7 millió nyolcvan évesnél idősebb lakosa lesz a kontinensnek, szemben a jelenlegi 18,8 millióval. 2050-ig 180 százalékkal nő a nyolcvan évesnél idősebbek száma. Azok száma, akiket a munkaképes lakosságnak kell eltartania a jelenlegi 49 százalékról 25 év alatt 66 százalékra nő.

"Az elöregedés, a népességcsökkenés jelensége életünk szinte minden területét befolyásolja. Például az üzleti tevékenységeket, a munka szervezését, városrendezési kérdéseket, a lakások formatervezését, a közszállítást, a szavazói magatartást, a bevásárlóközpontok infrastruktúráját" - mondta a jelentést ismertető cseh Vladimir Spidla szociális ügyekért felelős EU-biztos. A népesség elöregedése miatt küszöbön álló válsághelyzet miatt hétfőn Brüsszelben konferenciát rendez az Európai Bizottság.

Az USA-ban nem csökken a népesség

A biztos szerint a születések csökkenése szorosan összefügg a családi kedvezmények hiányával, illetve a gyermekvállalás miatt a családokra nehezedő terhekkel. Így a különféle kedvezmények jótékony hatást gyakorolnának a születési arányszám alakulására, növelnék a foglalkoztatottsági szintet, különösen a nők esetében.

Ugyanakkor csak a politika nem tudja megoldani a problémát. A társadalmi előítéleteknek is változniuk kell. A munkát vállaló anyát sokszor rossz anyának bélyegzik, míg a gyermeküket ellátó férfiakat puhányoknak. Ezt látszik alátámasztani az Eurobarometer tavalyi felmérése, amely szerint a megkérdezett férfiak 84 százaléka jogosultsága ellenére se menne semmiképpen gyermekgondozási szabadságra. Mások úgy vélik, hogy nagyobb európai uniós pénzalapot kellene fordítani a demográfiai gondok megoldására.

Az Európai Unió összlakossága előreláthatólag a 2025-ös 469,5 millióról 2030-ig 468,7 millióra csökken, szemben az Amerikai Egyesült Államokkal, ahol 2000 és 2025 között 25,6 százalékkal gyarapodik a népesség. A jelentés hangsúlyozza, hogy az elöregedés nem a jövő jelensége, a népesség számbeli csökkenése már tény az unió egyharmadában, és az új tagországokban egyaránt.