Megrongálták a vascipős emlékművet

Vágólapra másolva!
Ismeretlenek több vascipőt is felfeszítettek azok közül, amelyek egy a nyilasterror áldozatainak emléket állító Duna-parti alkotás részei voltak. A rendőrség szerint nincs nyoma rasszista indítéknak - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Négy cipőt távolítottak el ismeretlenek emelővassal a nyilasterror áldozataira emlékeztető vascipős emlékműből a Duna-parton. Az emlékmű alkotói ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést. A nyomozó hatóságok antiszemita cselekedetre utaló nyomokat nem találtak, a négy közül egy megrongált cipőt megtaláltak és visszaadták az alkotóknak. Három cipő eltűnt.

Az alkotó Pauer Gyula és az ötletgazda Can Togay szerint előre megtervezett akcióról lehet szó, mivel a cipőket egy nagyméretű emelővassal feszítették fel. A szobrászművész szerint térfigyelő kamerával kellene védeni az alkotást - írja a Népszabadság.